Évelő és igencsak mutatós harangvirágot magunk is nevelhetünk. Most vessük el a magjait cserépbe és a legszebb példányokat ültessük ki a kertbe.
A harangvirágok (Campanula sp.) népes nemzetsége közel 300 fajt számlál. Ezek többsége Ázsiában őshonos, de néhányuk Európában, így a Kárpát-medencében is előfordul vadon. A növénycsoport legtöbb tagja nyár derekán nyitja lila, mélykék, fehér vagy rózsaszínű virágait. Az összeforrt szirmok alkotta tölcsérszerű virágok kis csengettyűre emlékeztetnek.
A kereskedelmi forgalomban megvásárolható harangvirágok egy része évelő, mások kétnyáriak. Az alacsony évelők a sziklakertekben vannak otthon. Az igazán mutatós fajok magasak. A széleslevelű, a baracklevelű, a csomós, a nagytermetű és a csupros harangvirág fürtjei egy méternél is magasabbra nőnek, kedvelik a humuszos talajt, a félárnyékot és az enyhe légmozgást.
A növényeket évente egyszer trágyázzuk meg és nyáron rendszeresen öntözzük. A talajuk takarása azért előnyös, mert megakadályozza a gyomok elburjánzását és védi a növényt a téli fagytól éppen úgy, mint a nyári kiszáradástól. Az idősebb, terebélyes töveket kora tavasszal vagy kora ősszel osszuk több részre és ültessük el újra. Az elnyílt virágokat vágjuk le.
A harangvirágok magjai általában könnyen és viszonylag gyorsan csíráznak. A magokat tavasszal ládába vagy cserépbe vessük és csak a kellően megerősödött példányokat ültessük ki a kertbe vagy az erkélyre.
A csigák előszeretettel rágják meg a harangvirág levélrózsáit, ezért védekezni kell ellenük. Még a gazdagon virágzó töveket is ajánlatos négy-öt évenként kiásni, részekre szedni és új helyre ültetni, mert e nélkül a legszebben virágzó tövek is elsatnyulnak.
