Hogyan neveljünk muskátlit magról?

Hogyan neveljünk muskátlit magról?

A muskátli már több mint egy évszázada igen kedvelt dísznövény. De miért is ne lenne az?

Szivós növény, amely jól tűri a szárazságot és ellenálló a betegségek és kártevők többségével szemben.

Míg a muskátlit hagyományosan szárdugványról szaporítjuk, az utóbbi időben egyre népszerűbbé váltak a magról nevelt hibridek. Hogy miért? Mert gyakran felülmúlják a korábban ismert muskátlifajtákat. Életerősek, remek a hőtűrésük, kiválóan ellenállnak a betegségeknek, ráadásul az első fagyokig bőven megajándékoznak bennüneket a virágaikkal.

Geraniums by seed

Szerencsére a muskátli könnyen termeszthető magról, bár kissé időigényes a folyamat. Ahhoz, hogy a magról való szaporítást maximális sikerre vigyük, a magokat január végén, február elején vessük el. Így van a legnagyobb esély arra, hogy már tavasszal virágzó növényeink legyenek. A fiatal muskátlik jellemzően a magvetést követően körülbelül 12-16 héttel hoznak először virágot.

Amikor kiválasztjuk a komposztot, tartsuk szem előtt, hogy a jó vízelvezetés prioritást élvez. Jó minőségű ültetőkeveréket válasszunk, amelyhez keverjünk perlitet 3:1 arányban a vízelvezető képesség javítása érdekében.

A csírázás során a muskátlipalánták legnagyobb ellensége a gombás betegség – ennek következtében a kis palánták kidőlnek. Ezt megelőzendő, használjunk tiszta, alul vízelvezető nyílással rendelkező palántázó poharakat. Ha régi poharakat veszünk elő, szappanos vízben mosogassuk el azokat, majd fertőtlenítés gyanánt mártsuk 1:9 arányú hipós vízbe. Végül tiszta vízzel öblítsük le valamennyit.

A palántázó poharakat, palántázó tálcát töltsük fel az ültetőkeverékkel, de ne egészen a peremig; 1,5-2 cm-t hagyjuk szabadon. Az ületetőközeget finoman tömörítsük, öntözzük meg, majd várjunk, amíg a felesleges víz alul távozik. A magokat egymástól 5-7 cm-re vessük el, majd takarjuk be vékonyan, kb. 3 mm vastagságban komposzttal.

A magvetés után a komposztot alaposan nedvesítsük meg úgy, hogy a poharakat vagy a tálcát részben vízbe merítjük. Amikor a talaj felülete nyirkos lesz, a poharat vegyük ki a vízből és hagyjuk a felesleges vizet elfolyni. Hogy a csírázás alatt végig biztosítani tudjuk az egyenletes nyirkosságot, a tálcát takarjuk be egy üveglappal vagy áttetsző nejlonzacskóval. A fólia is alkalmas, de ne hagyjuk, hogy a tálca közepén besüllyedjen.

A poharakat vagy a tálcát állítsuk meleg helyre, ahol bőven éri természetes fény, de a közvetlen napsugárzástól óvjuk. Ennek oka, hogy a közvetlen napfény olyan magas hőmérsékletet eredményezhet, ami már hátrányosan befolyásolja a csírázást. A környezet hőmérséklete körülbelül 23°C legyen. A muskátlimagok rendszerint 5-7 nap alatt kicsíráznak. Amint ez bekövetkezik, vegyük le az üveglapot vagy nejlonzacskót.

Geranium Seedlings

Amikor a palántákon megjelennek az első valódi levélpárok, ültessük át azokat külön-külön cserepekbe. Ez esetben is jó minőségű, komposzt alapú ültetőkeveréket használjunk, és a jobb vízelvezetés érdekében keverjünk hozzá perlitet. Ügyeljünk arra, hogy a kis palántákat inkább a levelüknél fogjuk meg, mivel a vékony szárak könnyen eltörhetnek. Átültetéskor a növénykéket a sziklevelükig takarja a talaj.

Hasznos tippek a muskátli magról való nevelésével kapcsolatban

A legjobb eredményt akkor érhetjük el, ha a palántákat fénycsővel megvilágítjuk. A fénycsövet a fejlődő növények fölé kb. 10-15 cm-re helyezzük el és napi 12-16 órát hagyjuk bekapcsolva. Ha ilyen kiegészítő megvilágítást nem tudunk biztosítani, helyezzük a növényeket egy napfényes, déli fekvésú ablakba. Kellő fény hiányában a muskátli gyenge, túlnőtt lesz. Az ilyen megnyurgult példányoknál csípjük ki a hajtáscsúcsokat, ezzel elágazásra késztetjük a növényt.

A muskátli tartásához ideális nappali hőmérséklet 21-23°C, míg az éjjeli 15-18°C. A muskátlit alaposan öntözzük meg, ha a földje felszínét megérintve azt száraznak érezzük. Hetente tápoldatozzuk általános muskátli tápoldattal. Az adagolással kapcsolatban kövessük a csomagoláson feltüntetett útmutatót. A cserepek szabadba való kitelepítése vagy a növények kertbe való kiültetése előtt edzzük azokat 7-10 napig. A kiültetésre a fagyveszély elmúltával kerítsünk sort.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR