Kérdések és válaszok: így teleltessük át helyesen a leandert

Kérdések és válaszok: így teleltessük át helyesen a leandert

Mindentudó kisokos.

A leander a legtöbb háznál féltve őrzött kedvenc, aggódva figyeljük, hogy ősszel mikor kell behozni, tavasszal pedig újra kivinni. Érthető, hogy a legfontosabb kérdéseinkre megnyugtató válaszokat szeretnénk kapni. Lássuk, melyek ezek!

Meddig bírja a hideget?

A leander (Nerium oleander)  a Földközi-tenger mediterrán vidékéről származik, azonban elég robusztus ahhoz, hogy az enyhébb fagyokat gond nélkül átvészelje. A cserepes leandert hagyjuk kinn addig, ameddig csak lehet, amikor beköszöntenek a hidegek. Amennyiben szükséges, helyezzük védettebb helyre, közelebb a ház falához. Minél több napot tud a szabadban tölteni, annál ellenállóbb lesz a növényünk. Amikor azonban már -5°C-os hőmérsékletet jeleznek, cselekednünk kell. Ekkor jön el az ideje annak, hogy egy fagymentes helyiségbe szállítsuk télre a leanderünket.

leander teleltetes kerdesek 02

Vissza kell vágnunk a hajtásait a teleltetés előtt?

Az alapszabály szerint az az ideális, ha a leandert először kora tavasszal vágjuk vissza. Ha azonban nincs akkora helyünk a teleltetéshez, hogy a növényt zsúfolódás nélkül bevigyük, akkor kicsit megmetszhetjük a beköltöztetéskor is. Távolítsuk el a hosszú, kopár hajtásokat az alapról. Ne feledjük, hogy teleltetés előtt a kártevőket, kórokozókat is ellenőriznünk kell – ne vigyük be őket a teleltetőbe, szabaduljunk meg a fertőzött, beteg ágaktól!

Hogy néz ki az ideális teleltetőhelyiség?

Az optimális teleltetőhelyiség egy fűtetlen télikert vagy egy hideg üvegház, ahol a hőmérséklet 2°C és 10°C között van. Minden esetben fontos, hogy a helyiség világos legyen, mivel a leander télen is megtartja a leveleit. Ezt figyelembe kell venni, amennyiben csak pincében tudjuk átteleltetni. Viszont mesterséges megvilágítással segíthetünk a gondon, a hideg, fehér fényű fénycsövek naponta max. 10 órára bekapcsolhatók (a nappalok-éjszakák ritmusában). Minél sötétebb a helyiség, annál alacsonyabb legyen a hőmérsékletet – a hideg a kártevők elszaporodását is megakadályozza.

leander teleltetes kerdesek 03

Milyen gyakran öntözzünk télen?

Csak annyit locsoljuk, hogy a gyökérlabda ne száradjon ki teljesen – ez általában heti egy öntözést jelent.

A szabadban is át lehet teleltetni a leandert?

Elvileg igen. Természetesen csak az enyhébb területeken fog sikerülni, ahol védett helyen vannak a növények. Ajánlatos télre akkor is védelemmel ellátni a növényeket: tekerjük körbe a cserepet a fagyás ellen, állítsuk habsztirol tálcára, csomagoljuk körbe buborékfóliával vagy kókuszszőnyeggel. A korona védelme érdekében kössük össze a hajtásokat és bugyoláljuk gyapjúba, zsákvászonba. Fontos, hogy az anyag légáteresztő legyen, hogy megakadályozza a rothadást, penészesedést. A locsoláshoz feltétlenül hagyjunk szabadon egy nyílást! Szorosan a ház falához helyezve és csapadék ellen védve a leandernek túl kell élnie, kivéve, ha nagyon hideg, tartósan kemény tél érkezik.

leander teleltetes kerdesek 04
libraryrachel

Mikor vigyük ki a növényt újra a telelőhelyről a szabadba?

Figyeljük az időjárásjelentéseket, és akkor vigyük ki a növényt, ha a hőmérséklet már tartósan -5°C felett jár. A leander még kora tavasszal is elviseli az enyhébb fagyokat. Minél hűvösebb helyen teletettük át, annál korábban vihetjük ki újra a szabadba. A legbiztonságosabb, ha megvárjuk a Fagyosszenteket május közepén, és csak utána cipeljük ki a teraszra, balkonra. Először egy védett, árnyékos helyre helyezzük, lassan szoktassuk hozzá a kinti körülményekhez a növényt.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR