Az amarántnak is nevezett, kenyérgabonaként termeszthető, itthon dísznövényként is ismert disznóparéj tartogat néhány meglepetést annak, aki eddig gyomnak tartotta.
Az amaránt - bár Európában legfeljebb dísznövényként ismert - a Föld egyik legősibb kultúrnövénye. Az azték és inka birodalmak alapvető táplálékforrásának számított a kukoricával és a babbal együtt; éppen úgy, mint nekünk a különböző gabonafélék.
Gyom- és dísznövényként hazánkban is gyakori növény. Élelmiszerként való ismeretlenségét misztikus legendákkal magyarázzák: az amerikai őslakók szent, testi, szellemi és lelki erőt adó növénynek tartották: vallási szertartások alkalmával lisztjét embervérrel keverve megették. Állítólag az egyik katolikus egyházfő rokona is az akaratlan fogyasztók sorsára jutott, s ez roppant mód felzaklatta a keresztény Európából érkező hódítókat. A hír hallatán állítólag rögvest betiltották az amaránt termesztését és használatát. Szerencsénk, hogy az amerikai őslakosok eldugott hegyi falvaiban fennmaradt a növény az utókornak.
Az amaránt magja és zöldje is felhasználható mind az állati takarmányozásban, mind pedig az emberi élelmezésben.
Milliónyi milliméteres magtermése a gabonafélékéhez hasonlóan, liszt, pehely, pattogatott, extrudált termékek formájában fogyasztható. Beltartalmi tulajdonságai viszont sokkal kedvezőbbek a búzáénál: magas fehérjetartalmú, koleszterinszegény, gluténmentes, magas kalcium- és vastartalmú. Diétás étrend, cukorbetegség, vagy lisztérzékenység esetén is jól beilleszthető élelmiszer-kiegészítő. Fehérje-összetétele közel áll az állati eredetű fehérjékhez, ezért vegetáriánusoknak külön előnyös.
Az Amaranthus nemzetségnek közel 60 faja él vadon, ebből több is termesztésbe került (Amaranthus caudatus, A. cruentus, A. hypocondriatus). Magyarországi meghonosítása néhány évtizede zajlik, a 90-es évek elején államilag elismert magyar fajtákat (EDIT, ENIKŐ, RÉKA, RÓZA) is sikerült kinemesíteni. Termesztése - az itthoni ismertség hiányában - egyelőre csak kísérleti jellegű.
Pedig az amaránt rendkívül szívós és szárazságtűrő egynyári növény, termesztése nem igényel különleges adottságokat. Évi 200 mm csapadék mellett (a hazai átlag 500-800 mm) is fejlődik. Jelentős kártevője, kórokozója nincs, a gyomirtó szerekre érzékeny, ebből következik, hogy biotermesztése viszonylag könnyen megoldható.
Ami miatt a figyelem újra az amaránt felé fordult, az a magjában lévő magas olajtartalom, és annak is szkvalén-tartalma, ami a kozmetikai ipar fontos alapanyaga. A cápamáj-olaj és az olívabogyó tartalmazza ugyanezt az anyagot, de az amaránt hasznosítása versenyképesebb megoldást jelenthet. Elképzelhető, hogy vetésterülete hazánkban is ugrásszerűen megnövekszik és néhány éven belül a sárgálló búzamezőket vöröslő amarántültetvények fogják tagolni.
Bár az amaránt inkább szántóföldre növény, aki nagyon szeretné kipróbálni, az vetőmagot egy aukciós oldalon találhat. Ha valaki tud más forrást, akkor ne habozzon megírni a hozzászólásoknál. Május második felében 1-2 cm mélyen helybe kell vetni, 50-60 cm-es sortávolsággal. Betakarítás október elején. Kedvcsinálónak kerestünk néhány receptet is.
