Megszépült a praktikus esővízgyűjtő tartály

Megszépült a praktikus esővízgyűjtő tartály

Látványos átalakulás!

Szalóky Edina és párja, Spiegel Attila kertjük szépítgetése során az esővízgyűjtő tartálynak is új külsőt adott. A munka mindössze két napot vett igénybe, ami ahhoz mérten, hogy mekkora a változás, nem is mondható soknak. Sőt, az esztétikum mellett a túlfolyó víz problémájára is találtak megoldást. A következőkből megtudhatjuk a részleteket:

"Falusi gyökerekkel érkeztünk nyaralóövezetbe városi környezetből a Covid idején. Ekkor még csak látogattuk hétvégente a nyaralónkat, később úgy döntöttünk, hogy Borgátán folytatjuk közös életünket. Folyamatosan szépítgetjük, ötletelünk azon, hogyan tudjuk szebbé és praktikussá tenni az udvarunkat.

Nagyon szerettük volna, már első pillanattól kezdve burkolni a tartályt, mivel az összképet kicsit rontotta eredeti formájában. Párom, Attila ötlete volt, hogy OSB lappal vonjuk be, és mivel a virágokat is nagyon szeretjük, erre muskátlitartót is aggathatnánk.

megszepult esovizgyujto tartaly 02

Amire szükség volt

  • OSB lap 0,8 vastag, 2,5 tábla, ami 125x250 cm,
  • újrahasznosított lécek: kb 4x2 m hosszúak,
  • csavarok,
  • Sadolin extra selyemfényű vastaglazúr,
  • Supralux vizes bázisú cseresznye lazúr,
  • Dekopírfűrész, szintező, csiszológép.

Így készült

  1. Aljzat szintbe hozása.
  2. Fakeret csavarozása a tartályhoz.
  3. OSB lapok méretre vágása.
  4. A méretre vágott lapok belső festése vízbázisú festékkel.
  5. OSB lapok felhelyezése a tartólécekhez, festése 2 alkalommal a vastaglazúrral.
  6. Szegélylécek felhelyezése, festése.
  7. Tető készítése, belső megerősítése, festése.
  8. Dekopírral lyuk vágása, hátul két zsanér felhelyezése, ezzel megteremtve a nyithatóságot, vízszintellenőrzés lehetőségét.
  9. Belső és külső festése.
  10. Ereszcsatorna "lopócsővé" alakítása – emiatt nem kell túlfolyót beépíteni, mivel ha megtelik, egyszerűen megnyitjuk a szelepet, s megy a vízelvezetőbe (megvalósítható lenne egy cső, illetve pipa beiktatásával a felső részébe, de mivel folyamatosan tudjuk kontrollálni, nem érezzük jelenleg szükségét).
  11. Balkonládatartók felhelyezése a pluszban felcsavarozott tartólécre.

megszepult esovizgyujto tartaly 03

Amire figyelni kellett

Szintezésre, valamint az OSB lefűrészelt végeit csiszolni kell, hogy egyenletes legyen. A festésre, hogy mindenhol fedje, és ne találjon a víz utat magának.

megszepult esovizgyujto tartaly 04

Időszükséglet

Délutánonként készítettük, 2 nap alatt. Egy is elég lett volna, de megvártuk a festék száradási idejét.

megszepult esovizgyujto tartaly 05

Költségek

Mivel újrahasznosított anyagból dolgoztunk, ami a léceket illeti, és a csavarok is rendelkezésünkre álltak, ezért ezeket nem számolva ~15-18.000 Ft."

megszepult esovizgyujto tartaly 06

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR