Szinte hihetetlen: zöld oázissá változott a pusztaság, 1. rész

Szinte hihetetlen: zöld oázissá változott a pusztaság, 1. rész

A nyugalom szigete.

Nincs könnyű dolga a kertésznek, ha a homokos talajon igazi burjánzó kertet szeretne kialakítani. Szántó Helga  azonban belevágott, és nem kevés, 4000 négyzetméteren megvalósította mindazt, amire vágyott.

"A kezdetek: 2016 decemberén vettem a "tanyát", ekkor még teljesen csupasz volt, egy hatalmas mező. Ami már megvolt, 5 nagyobb fenyő, 1 öreg diófa, meg egyik oldalt szil sövény. Illetve a kerti tó előtte 1-2 évvel lehetett kialakítva, abba lettem szerelmes. Növény sem benne, sem körülötte nem volt.

pusztasag zold oazissa 02

Első télen körvonalazódott bennem, mit szeretnék, mik a lehetőségeim, hogyan tovább. Bele kellett kalkulálnom, hogy egyedül csinálom, nőként, hatalmas a terület, idő nem lesz rá, csak munka után, illetve pénz rá szinte semmi.

pusztasag zold oazissa 03

A legfontosabb a mihamarabbi árnyék volt a tűző nap és a homoktalaj miatt, illetve hogy besegítsen kicsit a háztartásomba, pénzügyeimbe majd idővel. Kislányommal élünk, zöldség, gyümölcs mindenképp kellett, ezért azzal kezdtem. A kert vázának felépítésére 3 évet szántam. Ennyi idő alatt el lett ültetve a tervezett (és terven kívüli) fák, cserjék nagy része. A virágoknak elterveztem a helyét és nekikezdtem betelepíteni.

pusztasag zold oazissa 04

Mára 26 db gyümölcsfám van, zöldségek mindenből, spárga, csicsóka, málnák, szamóca, ribizli. Mivel nagy a terület, hely mindig van. A homoktalajt nagyon nehéz termővé tenni, rengeteg munka. Alakul már a mulcsozás, komposztálok, most már van mit, mert van zöldhulladék is. Nagy szerelem a kis fóliám, ami 2 éve lett kész. Az az én "játszóházam". Uborka, paradicsom, paprika, petrezselyem, saláta van benne, illetve itt nevelem a palántáim.

pusztasag zold oazissa 05

A legtöbb növényt kaptam, aztán én tovább szaporítottam magamnak, illetve magról kelt vagy vetettem. A levendulásom 20 tővel indult, minden évben szaporítottam magamnak róluk, most 500 tő van már. Sok díszfám magról kelt vagy kaptam egy ágat, hajtást. Így lettek fűzfáim, pl. csavart és szomorúfűz, valamint juharfák magról. Papíreperfa hajtást is kaptam és orgona hajtásokat.

pusztasag zold oazissa 06

Rengeteg díszfa van elültetve, a teljesség igénye nélkül: vörös tölgy, vadgesztenyék, juharfák (zöld és vörös is), vörös nyír, vörös nyár, van egy rózsaakác erdőcske is, fehér törzsű nyírfák, kőris, szivarfák, nagylevelű hárs, japánfűz, papíreper, szilfák, vérszilvafák, bugás csörgőfák, gingko biloba, csüngő barkafűz, selyemfenyő, erdei fenyő, normann fenyő, leylandi ciprusok, brabant tuják, díszgalagonya, japáncseresznye, meg ami még nem jut eszembe.

pusztasag zold oazissa 07

Cserjék számolatlan mennyiségben, kedvenceim a vörös mogyoróbokrok, barátcserje, loncok, vadszőlők, vadnarancs, sombokrok minden színben, borbolyafélék, hólyagvessző, cserjés hortenziák, tűztövisek, japánbirsek, mályvacserjék teltvirágú, különleges fajtái is, nyári orgonák, gyöngyvesszők és még sok minden más."

pusztasag zold oazissa 08

pusztasag zold oazissa 09

pusztasag zold oazissa 10

pusztasag zold oazissa 11

pusztasag zold oazissa 12

pusztasag zold oazissa 14

pusztasag zold oazissa 16

pusztasag zold oazissa 18

pusztasag zold oazissa 19

pusztasag zold oazissa 20

pusztasag zold oazissa 22

pusztasag zold oazissa 23

pusztasag zold oazissa 24

pusztasag zold oazissa 25

pusztasag zold oazissa 27

Még több fotó a Facebookon, aki szeretné, itt követheti a tanya életét:

Kapcsolódó cikkünk:

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR