Különleges gumós zöldség.
A középkorban a kolostorkertekben gyakran ültették, de a 20. századra szinte teljesen elfelejtődött a baraboly (Chaerophyllum bulbosum) nevű gyökérzöldség.
Pedig valamikor nálunk is fogyasztották, nyersen ropogtatták, salátaként ették, sőt Torda környékén a mai napig meghámozva, szeletekre vágva, ecettel leöntve adják hús mellé. Népi nevei rendkívül változatosak: bobályka, bösövény, fődi pityóka, bóbiska, mihóka. Franciaországban ma sem ismeretlen, elsősorban gourmet éttermek étlapján találkozhatunk vele.
Az ernyősvirágzatú baraboly vélhetően Szibéria és Oroszország nedves erdős területeiről, folyópartjairól származik. Hidegben csírázik, ezért az ideális vetési ideje az ősz. Nedves, félárnyékos helyre kerüljön. Az ágyást tavasszal gyapjúfóliával védjük, így a kis magoncok gyorsabban növekednek.
Júniusban sárgulnak a levelek, jelezve, hogy a földben lévő gumók (amelyek valójában a főgyökér megvastagodásai) már szüretelhetőek. A barabolyt egészen őszig szedhetjük. Amennyiben még túl picik a felszedett gumók, ültessük őket újra ki és csak a következő évben takarítsuk be, amikor már nagyobb cékla méretűek. A teljes aromájuk akkor fejlődik ki, ha a betakarítást követően 3-4 hónapig nedves homokban hagyjuk utóérni őket. Megfőzve a 10 cm hosszú gumók gesztenyéhez hasonlatos ízűek, édesek. Nyersen ropogósak, némileg csípősek.
A baraboly kétéves növény, első évben levélrózsát fejleszt és megvastagodott, gumós gyökérzetet, második évben hozza a virágokat és a magokat.
