Mitől barnulnak a hortenzia virágai és levelei?

Mitől barnulnak a hortenzia virágai és levelei?

Tűző nap, pangó víz, fagykár.

A hortenziák népszerű növények a kertben, változatos virágszínekkel hódítanak: sárgában, fehérben, rózsaszínben pompázhatnak. Ha azonban a növényünk nem érzi jól magát, hamar barnulhatnak a virágai és a levelei.

Bár a hortenzia a megfelelő helyen csak kevés figyelmet igényel, bizonyos követelményeket támaszt a környezetével szemben. Eredeti élőhelye sűrű, erdős terület, magas fák koronája alatt nő. Éppen ezért a kertben is árnyékosabb helyre kerüljön. A közvetlen tűző nap kiszárítja a virágokat és a leveleket, könnyen napégést is szenvedhetnek. Ilyenkor először az egyes virágszirmok száradnak, barnulnak, majd a leveleken is barna vagy világos foltok jelennek meg, végül egész hajtáscsúcsok száradnak el.

A hortenzia vízellátására is ügyelnünk kell, ez a növény rendszeres öntözést kíván. Ugyanakkor a pangóvizet kerüljük, mert a gyökerek rohadhatnak, amelynek következményeként a virágok is barnulhatnak. Fontos, hogy jó vízelvezetésű talajba ültessük.

A növény fagykárosodást is szenvedhet a tél folyamán. Az első virágokat júniusban hozza, de a rügyek még az előző év szeptemberében fejlődnek. Kemény télen, vagy ha nincs megfelelő védelmük, a hajtásvégek elfagyhatnak, a rügyek barnulnak. Éppen ezért nyáron nem hajtanak ki, vagy barnás színezetűek a virágok. Ez a veszély akkor is fennáll, ha a hortenziát dézsában teleltetjük és egyik napról a másikra tűző napfény éri. Jobb, ha lassan szokik hozzá a megváltozott fény- és hőmérsékleti viszonyokhoz.

A hortenzia rosszul tűri a helyváltoztatást, ezért csak legvégső esetben ültessük át! Még akkor is hagyjuk a növényen a virágokat, ha száradnak, barnulnak, ugyanis még ebben az állapotban is energiaraktárként működnek. Érdemes rendszeresen tápoldatozni is a növényt.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?