Mitől nem fagy szét a kertben hagyott cserép?

Mitől nem fagy szét a kertben hagyott cserép?

Három egyszerű stratégiát mutatunk arra, hogy télen a kertben hagyhassuk a virágcserepeket és azok ne repedjenek szét a fagytól.

Az agyagból készült virágcserepek egyetlen kertből sem hiányozhatnak. A legjobbak persze nem a kis méretű, olcsón kapható tucattermékek. Amit igazán megéri egy hobbikertésznek beszerezni, azok a méretes, súlyos, kézműves terrakotta ültetőedények, amelyek olyannyira tartósak, hogy kimondhatjuk: egy életre szólnak.

De valóban örök darab egy terrakotta cserép? A cserép ugyanis természeténél fogva elrepedhet. A hőmérsékletváltozások hatására kitágul, illetve összehúzódik. Mivel lassan közeleg a tél, érdemes időben tájékozódnunk arról, miért is eshet szét egy terrakotta cserépedény, és hogyan tudjuk ezt megelőzni.

terrakotta elreped 02

A legnagyobb veszély a terrakotta ültetőedényekre nézve, ha a bennük rekedt víz megfagy – így kitágul – a téli hideg pedig megrepeszti a cserepet. Előfordulhat, hogy a kisebb repedések észrevétlenek maradnak a tél folyamán, de amikor tavasszal arrébb próbáljuk vinni az edényt, egyszerűen darabokra hullik a kezeink között.

terrakotta elreped 05

1. stratégia

Amikor hűvösre fordul az idő, ürítsünk ki minden olyan ültetőedényt, amelyek lakói a telet amúgy sem vészelnék át. A növényeket komposztáljuk, az edényeket pedig vigyük be a kertből, erkélyről. Megoszlanak a vélemények afelől, hogy a virágföld is a cserépben maradjon-e vagy sem. Vannak, akik benne hagyják, és vannak, akik a föld felét vagy az összeset kiöntik. Az ültetőedényeket fejjel lefelé tároljuk egy, az időjárás viszontagságaitól mentes, védett helyen (például garázsban vagy istállóban). Nagyon fontos, hogy ne hagyjuk, hogy eső vagy hó álljon a cserepekben: elég egyetlen fagyos éjszaka, hogy az edény teljes hosszában megrepedjen.

terrakotta elreped 03

2. stratégia

Azon növények esetén, amelyeknek a szabadban kell tölteniük az egész telet, az ültetőedényt emeljük fel a talajról. Ez azért fontos, mert a víz a földhöz fagyasztja az edényt. Ha megpróbáljuk arrébb tenni a cserepet, megrepedhet vagy elkezdhet rétegekben szétesni.

Legalább a téli hónapokra állítsuk a cserepeket dekoratív virágtartóra vagy téglákra (ügyelve arra, hogy a vízelvezető nyílásokat ne takarjuk el). A legegyszerűbb megoldás, ha a nagy méretű terrakotta edényeket egész évben a földről felemelve tartjuk.

terrakotta elreped 04

3. stratégia

A vízelvezetés döntő fontosságú. Minél több vizet képes magában tartani az edényben lévő föld, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy fagy hatására repedés keletkezik a cserép oldalán. Mielőtt a cserepet megtöltjük földdel, egy réteg vízelvezető anyagot terítsünk szét az alján, és figyeljünk arra, hogy a vízelvezető lyukak maradjanak szabadon, bármilyen alkalmatosságot is használjunk ahhoz, hogy az edény alja ne érintkezzen a talajjal.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR