Molnárfecskék a kertben, a ház körül: így segítsük a fészkelésüket, költésüket

Molnárfecskék a kertben, a ház körül: így segítsük a fészkelésüket, költésüket

Látványos lábazaton álló fészkek.

A kékesen fénylő hátú molnárfecske nagy csapatokban vonuló madár, csapatokban is költ. Csökkenő állománya és kiemelt hasznossága miatt nekünk, lakosoknak is mindent meg kell tennünk, hogy segítsük költésüket, életüket. A molnárfecskék életét elsősorban a fészkelésre alkalmas helyek megfogyatkozása, a rovarok számának csökkenése, a hirtelen hidegek és a fészekben előforduló vérszívó paraziták veszélyeztetik.

A molnárfecske hazánkban is rendszeresen költ, májustól szeptember-októberig. Ez idő alatt akár kétszer-háromszor is költenek. A fészkét agyagból készíti és elkészítéséhez körülbelül 2500-szor kell fordulnia. Érdekesség, hogy Szolnokon 1980 óta védett az ország legnagyobb ismert fecsketelepe, a Molnárfecsketelep, amely a város legjelentősebb természeti értéke, az épített környezet és a természet együttélésének szép példája. A régebbi építésű belvárosi házak erkélyei, balkonjai alá épített molnárfecske fészkeket érdemes megcsodálni.

Amennyiben lehetőségünk van a költésüket segíteni, célszerű fecske műfészkeket és fészekalapokat kihelyezni esőtől védett, fedett épületrészeken, Mivel a molnárfecske csapatos költésre hajlamos, olyan mesterséges telepekkel is segíthetjük, amelyeket nem esővédett fal- és kerítésszakaszokra, udvarokra, kertekbe telepíthetünk. Kihelyezésnél fontos szempont a kellő magasság, mivel a molnárfecske szeret magasabban, legalább 3 m-es (eresz alatti) magasságban fészkelni.

molnarfecskek haz korul 02

A fecsketelep kialakításának legegyszerűbb módja, ha a műfészkeket csoportosan helyezzük ki. Ez történhet eresz alá, de mi magunk is készíthetünk fölé esővédő féltetőt és így akár a falra is fel tudjuk tenni. Műfecskefészket magunk is készíthetünk gipszből, de készen is megvásárolhatjuk az MME boltjában.

A fecsketelepben egy oldala tudnak a madarak fészkelni, ám a látványos lábazaton álló eszközökben a fészkek nem csak egymás felett több sorban, de szimmetrikusan, a telep mindkét oldalán elhelyezkedhetnek. Fontos, hogy a telepnek akkora tartólábai legyenek, hogy a fészkek és fészekhelyek legalább 3, de inkább 4-5 méter magasságban legyenek.

A fészkelőhelyet fecskepelenkával célszerű kiegészíteni, hogy az ürülék ne szennyezzen, piszkítson össze mindent. Ne felejtsük el, hogy sok helyen, különösen városi környezetben, a sár hiánya is korlátozhatja a fecskék megtelepedését, mert a madarak nem találnak fészeképítő anyagot. Ezért a mesterséges telepet érdemes egyszerűen kialakítható sárgyűjtőhelyek létesítésével együtt használni!

Egy látványos megoldás:

További információ:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR