Növények, amelyeknek egy nyár nem is elég

Növények, amelyeknek egy nyár nem is elég

A tavasz legkorábbi virágait, a kétnyáriak palántáit szeptemberben kell kiültetni. Lássuk, melyek a leggyakoribb kétnyári virágok.

A legtöbb kertbarát igen jól ismeri a százszorszépet, az árvácskát, a nefelejcset. Hosszabb tenyészidejűek és a nyár elején virágzóak a harangvirág, a piros gyűszűvirág és a szakállas szegfű.

Aki maga nevelte a palántákat, annak semmi gondja nincs, hiszen csupán elő kell készítenie a talajt, és már ültetheti is a palántákat. Nehezebb helyzetben van az, akinek kertészetben vagy üzletben kell a palántákat beszereznie, mert erőteljes, jól fejlett, de el nem öregedett, hozzá még jó fajtájú, szépen virágzó és éppen megfelelő színű palántákat nem is olyan egyszerű dolog megvásárolni. Ezért most is csak arra tudom a kertbarátokat biztatni, hogy jövőre maguk neveljenek palántákat.

Nefelejcs

A kétnyáriak népes családjából két, egykor nagyon divatos, de most indokolatlanul elhanyagolt növényre szeretném a figyelmet irányítani. Az egyik a holdviola vagy népies nevén a júdáspénz, a másik a sárga viola. Mindkettő most érleli a magját a jövő évi vetéshez, és mindkettőnek a palántáit most még ki lehet ültetni.

A júdáspénz kettős szépségű növény, mert tavasszal hozza hatalmas felálló fürtökben a lila virágait. Ez az egyik szépsége. A másik ilyenkor ősz tájban bontakozik ki. A növény becőterméseinek burkát lebontva ugyanis gyönyörű, gyöngyházfényű középlemez marad vissza, amit tartós téli lakásdíszként használhatunk fel.

Júdáspénz

Különösen szép piros lampionvirággal vagy szárazvirággal társítva. A növény egyébként a nevét a becőtermés két külső lemezéről kapta, amelyek valóban pénz alakúak, és a magvak rájuk vannak ragadva.

A másik elszaporításra méltó kétnyári virág a sárga viola, amely napos helyen már az első tavaszi napokon kinyitja illatos szirmait.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR