Ősszel kell cselekednünk, ha jövőre nem szeretnénk, hogy az alma varasodása újra fertőzzön

Ősszel kell cselekednünk, ha jövőre nem szeretnénk, hogy az alma varasodása újra fertőzzön

Foltok a levélen és a gyümölcsön.

Az alma ventúriás varasodása (Venturia inaequalis) az almafák egyik leggyakoribb gombabetegsége, amely a díszalmát is fertőzheti. A kórokozó a gyümölcsön lévő pikkelyes, repedezett foltokról ismerhető fel, amelyeket a leveleken megjelenő foltok egészítenek ki.

Erős fertőzésnél a leveleken kezdetben megjelenő kis, olívaszínű vagy barna foltok szétterjednek, egymásba folynak, aminek következtében a levelek elhalnak és idő előtt, gyakran már augusztusban lehullanak. Ez legyengíti a fát és csökkenti a terméshozamot. A virágon a sziromleveleken, a csészeleveleken és a virágkocsányon kerek foltokban jelennek meg a gomba telepei. Termés ezekben a virágokban nem kötődik és a virágok lehullanak. A gyümölcs is foltosodik, ezek a foltok később elparásodnak, varasodnak, az alma torzzá, féloldalassá válik.

A fertőzött gyümölcsök ugyan gondolkodás nélkül fogyaszthatók, tárolásra nem alkalmasak, mert hamar rothadnak.

Enyhébb fertőzésnél nem muszáj permeteznünk, a levelek rendszeres és alapos összegyűjtésével kontroll alatt tarthatjuk az eseményeket. Amennyiben a fertőzött levelek a földön maradnak és a tavasz csapadékos és meleg, akkor a gomba megfelelő körülményeket talál magának és újra támad. Éppen ezért meg kell akadályoznunk, hogy a lehullott levelekben található ivaros alak átteleljen. A leveleket össze kell gyűjteni, a talajba kell forgatni vagy meg kell semmisíteni.

A rendszeres metszés, amely segít a korona belsejébe több fényt engedni és laza, szellős ágrendszert alakít ki, segít, mivel eső után hamar felszárad, a gombák nem tudnak terjedni benne.

Eltérő a fajták érzékenysége a varasodásra, érdemes jól ellenálló fajtákat választani, mint amilyen pl. a ‘Retina’ vagy a ‘Topaz’.

Korábban írtunk róla:

***

 A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR