A télre ugyanis fel kell készülnie, különben elgyengül és megfagy. Mi a teendőnk?
A rózsa kert éke, de hogy a bokor a következő évben is pompázhasson, fel kell készülnünk a zord hónapokra.
Lassítsuk le a rózsatő életét!
A legtöbb rózsafaj nem teljesen télálló, sőt, közülük kevés vészeli át károsodás nélkül a kemény fagyokat. A gondos kertész ezért az egész év során azon munkálkodik, felkészítse őket a télre. Körültekintő ápolással, rendszeres tápanyagpótlással, öntözéssel, növényvédelemmel illetve a tövek jó kondícióban tartásával.
Szeptember közepétől már nem öntözzük, és természetesen nem is műtrágyázzuk a rózsát. Ekkor már nem lehet cél az, hogy hajtásra ösztökéljük. A gyenge ágak nem tudnának megerősödni, bizonyosan elfagynának, vagyis a növény életfolyamatainak lassításával a későbbi elfagyás veszélyét csökkenthetjük.
Védjük a töveket!
Október végén, november elején zárjuk a szezont, a rózsa lehulló lombozata jelzi, mikor jön el az idő. Ekkor a töveket jó fél méteres magasságban vágjuk vissza, az oldalágakat óvatosan kurtítsuk, mivel a bokor formaalakító metszése tavasszal aktuális. Metszés után gereblyézzünk össze, hogy megszabaduljunk a lombban telelő kórokozóktól, így azok tavasszal nem tudnak fertőzni. A rózsatöveket 25-30 cm magasságban kupacoljuk fel. Legjobb, ha komposzt-kertiföld és szerves-trágya keveréket használunk. A földet ne a rózsatő közvetlen közeléből húzzuk oda, nehogy megsértsük a gyökereket. A földhalom tetejét szalmával vagy ágakkal boríthatjuk. Az érzékenyebb fajtákat részesítsük komolyabb védelemben. Töveik köré állítsunk dróthálóból keretet, ezt földdel vagy tőzeggel töltsük meg, végül az egészet borítsuk be zsákvászonnal.
A védelem eltávolítása és a tövek kitakarása márciusban esedékes.
Mi történik, ha elmulasztjuk?
A tőtakarás nélkül hagyott rózsa tavasszal kihajthat ugyan, de fejlődése és virágzása egész évben gyengébb lesz, és a tő élettartalma is csökken. A takarás kiküszöböli a tél folyamán előforduló rövid felmelegedések kiváltotta fagykárokat is.
A futórózsát nem kell visszavágni! A kisvirágú, fényes lombú sétányrózsák takarás nélkül is jól tűrik a telet.
A rózsafajták fagytűrő képessége nagyon eltérő. A honos vadfajok télállóak, ezek a legalkalmasabbak a nemes fajták alanyainak. A sokszirmú, teltvirágú, folyamatosan virágzó tea-hibridek a legérzékenyebbek. A színek közül a sárga és annak árnyalatai fagynak ki legkönnyebben, a rózsaszínek a legellenállóbbak.