A lomblevelű örökzöldek nehezebben vészelik át a hideg évszakot, mint a tűlevelűek. Bemutatunk néhány ötletet (ültetés helye, élő takaró, árnyékoló) a megmentésükhöz.
Akár egy kezünkön összeszámolhatjuk a hazánkban őshonos lomblevelű örökzöldeket (borostyán, csodabogyó, babérboroszlán), hiányuk a mediterránhoz képest kellemetlen éghajlatunknak köszönhető. Végülis ezen nem kell nagyon csodálkozni, mert egy csomó más faj sem él meg nálunk. A babérmeggy, a puszpáng vagy a magyal a Kárpát-medencénél melegebb, enyhébb telű és egyenletesebb csapadék-ellátású vidékek lakói, ezért ápolásuk egész évben több figyelmet igényel, mint egy muskátlié. A legkínosabb időszakok számukra a január-februárban gyakran beköszöntő fagyos éjszakák és szeles, szikrázó napsütéses nappalok, ezt onnan tudjuk, hogy csendes tiltakozásukat szolid elhalással fejezik ki.
Hideg és szárazság
A fagyos, téli időszakot több okból is nehezen vészelik át a lomblevelű örökzöldek. Már eleve azért, mert sokkal hidegebb van nálunk, mint amihez az evolúció szoktatta őket. Ha netán ezt túlélik, akkor a következő próbatétel a napi hőingadozás és a téli napsütés. A nappali hőmérséklet jóval 0 °C fölé emelkedhet, míg éjszaka a -15 °C sem ritkaság. Ilyenkor, ha az örökzöld leveleket hosszabban süti a nap, délutánra még a fagyos időben is "kiengednek", asszimilálni kezdenek, majd a rákövetkező derült éjszakán annál könnyebben elfagynak. Ha ősz végén túl korán jön a fagy és a növényünk még nem akklimatizálódott, akkor a téli védelemből már nem kell nagy ügyet csinálni, mert a hirtelen jött kis fagy sokkal nagyobb kárt tesz bennük, mint a tél végi hideghullámok.
Gyakori probléma, hogy télen szép csendben elszáradnak az örökzöldek. Ez elsőre elég furának tűnik, pedig sajnos igaz. A jelenség neve élettani szárazság: a napsütés párologtatásra kényszeríti a növényt, kinyílnak a gázcserenyílások és a levelekben lévő nedvesség elillan. Az eltávozott nedvességnek viszont nincs utánpótlása, mert a fagyott talajból meglehetősen érdekes ügy a vízhez hozzájutni. Az meg különösen kellemetlen, ha a talajt tartósan hótakaró borítja, mert az erős fényvisszaverődés tovább fokozza a kárt.
Fokozott védelmet igényelnek
Fontos a megelőzés: a prevenció már fél siker, sok gondtól megkímélhetjük magunkat és növényeinket, ha a kert belső, szélvédett részeire ültetjük őket.
Óvni kell őket az élettani szárazságtól is, ennek több módja van:
Félárnyékba ültessük - természetesnek tűnő megoldás, hogy a lomblevelű örökzöldeket a kert félárnyékos-árnyékos részeire telepítjük; nagy fák alá, vagy épületek északi oldalára. Így kétszeresen is védettek lesznek: nem süti őket a téli nap, illetve a lehulló lomb is takarást ad. Kifejezetten fényigényes fajok esetében nyilván ez elég nagy ostobaság lenne, náluk egyéb módszereket kell alkalmazni.
Téli takarás - a másik, gyakrabban alkalmazott időszakos megoldás az, hogy mérsékeljük a talaj átfagyását. Ez történhet ráolvasással, drukkolással, hajszárítóval, de sokkal célravezetőbb, ha például szalmával, tőzeggel vagy lombbal szépen betakargatjuk a növény tövét.
Élő növénytakaró - a magányosan álló, szoliter örökzöld bokrok köré ültessünk talajtakaró cserjéket. Még hatásosabb, ha szoliter növények helyett kisebb-nagyobb örökzöld foltokat telepítünk.
Lécárnyékoló, juta zsák - a kényesebb fajok télen komolyabb takarást kívánnak, lehet, hogy egy fűtött üvegháznak jobban örülnének, de beérik egy lécárnyékolóval is, vagy a pálmáknál alkalmazott zsákba csomagolós megoldás is hatékony lehet.
Fagymentes időszakokban locsoljuk meg az örökzöldjeinket!
Tartós havazás idején ne csak a járdát sepregessük, hanem rázzuk le a növényekről a havat, ha a felülete jégpáncéllá fagy, azt mindenképp törjük fel. A lomblevelű örökzöldekkel ugyan sok a macera, de némi munkával a kertünk mediterrán díszei lehetnek.
