Nagyon furcsa helyzet: a múzeumban mutogatott bogár köszöni, jól van és terjed, a tuják pedig sorra dőlnek ki.
1999-ben, amikor a Barcsi ősborókás Természetvédelmi Területén először találták meg a természetvédelmi oltalom alatt álló, nagyon ritkának tartott boróka-tarkadíszbogár (Lamprodila festiva) példányait, még csak a rovarászok ismerték ezt az apró drágakőhöz hasonlító bogarat. 2012-ben azonban a kiskerttulajdonosok is kezdték megtanulni a nevét, ugyanis megjelent Budapest lakott területein (és tujáin).
Egy évvel később már tömeges rajzását észlelték Óbudán, majd Csepelen, Angyalföldön, Budán, Zuglóban, Kőbányán is előkerültek példányai.
A tuják réme, a kifejlett bogár a legyengült, napsütötte bokrokat keresi fel peterakás céljából. A vastagabb ágak, vagy a törzs kéregrepedéseibe rakott petéiből kikelő lárvák a kéreg alá rágják magukat. A fa tápanyagszállító háncsszöveteit szétrágva, itt készítik jellegzetes, finom porral teli, fél centiméter széles, lapos járataikat. A rágcsálékban világos és sötétbarna sávok váltakoznak. A felnőtt lárvák ősszel a fatestbe vonulnak, a bemeneti nyílást fehér színű, durvább, szálas famorzsalékkal eltömik, és tavasz végén itt bábozódnak. A kifejlett (egyébként valóban gyönyörű) bogarak jellegzetes alakú kirepülő nyílásaikon át távoznak a szabadba. Május közepétől július elejéig, napos időben sebesen röpködnek a szívünknek kedves tuják körül, illetve a leveleken napoznak.
A szakértők egyetértenek abban, hogy nem a bogár van rossz helyen, hanem a tuja. A kártevő ugyanis a stresszhatás miatt legyengült tujákra jelent elsősorban veszélyt. A száraz, forró nyarak kedveznek elterjedésének, és az utóbbi években nem panaszkodhatunk a hidegre nyáron. A globális éghajlatváltozás, felmelegedés azt eredményezi, hogy a déli fajok északabbra menekülnek, ahol ma már az eredeti élőhelyükhöz hasonlatos időjárási viszonyokat találnak, amiben aztán remekül érzik magukat. Annyira, hogy táplálékhiány vagy tömeges jelenlét esetén még az egészséges fákat is megfertőzhetik. A boróka-tarkadíszbogarat ritka mediterrán faunaelemnek tekintik még azokban a közép-európai országokban is, ahol előfordul. A 2000-es évek óta már az olaszok, a németek és a franciák is tudják, hogy ez a szépséges bogár milyen károkat képes okozni. Pár évtizede még Horvátországig utaztak a gyűjtők egy-egy példányért, majd lelkesen tűzték az első néhány hazai példány a Magyar Természettudományi Múzeum bogárgyűjteményébe. Mára a lelkesedés elkeseredésbe csapott át.
A védekezést és a tujatulajdonosok életét megnehezíti az az aprócska tény, hogy a díszbogár jelenleg is természetvédelmi védettség alatt áll, pénzben kifejezett értéke 50 000 Ft. Miközben a kiskerttulajdonosok bosszankodnak, a kártevő minisztériumi rendelet védőszárnyai alatt teszi tönkre a tujákat.
A helyzet tehát annyira nem egyszerű, hogy a szakértők igyekeznek inkább mindenkit lebeszélni a tuja telepítéséről. Ha nem hallgatva rájuk, mégis tuját ültetünk, akkor a megelőzést tartsuk szem előtt: bánjunk vele jól, ne tegyük tűző napra, öntözzük rendszeresen. Nem árt tudni, hogy a közbeszédben tujának hívott növény valójában több fajt jelent: a bogár elsősorban a keleti tujafákat (Platycladus orientalis, Thuja orientalis) pusztítja, de károkat okoz a hamisciprus (Chamaecyparis) és a boróka (Juniperus) fajokon is.
