Veszélyt hordoznak a postaládákba érkező kéretlen vetőmagcsomagok

Veszélyt hordoznak a postaládákba érkező kéretlen vetőmagcsomagok

A közelmúltban a hazai és a nemzetközi sajtóban is találkozhattunk bizonyos kéretlen vetőmagcsomagokról szóló hírekkel.

A híradások szerint elsősorban Kínából, illetve más távol-keleti országokból (Szingapúr, Taiwan, Malajzia, Wanuatu) érkeztek magánszemélyek postacímére kis "ajándékcsomagok". Az ismeretlen eredetű vetőmagok több esetben szennyeződéseket, illetve károsítókat tartalmaztak, ezért a felhasználásuk semmiképpen sem javasolt.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) értesülései szerint a harmadik országokból érkező csomagok általában egynél több fajból származó magokat tartalmaznak.

A vizsgálatok esetenként

  • növényi törmeléket,
  • talajmaradványokat,
  • elhullott rovarlárvákat és a hozzájuk kapcsolódó szennyeződéseket, valamint
  • gombás fertőzést is

kimutattak a csomagokban.

Hangsúlyozzuk, hogy a fentiek mindegyike veszélyt jelenthet a hazai élővilágra és mezőgazdaságra, hiszen különféle invazív fajok, növénybetegségek vagy ártalmas gyomok behurcolását eredményezhetik.

A súlyos kockázatra való tekintettel a Nébih kéri mindazokat, akik ilyen jellegű postacsomagokat kaptak vagy kapnak, hogy adják át azokat az illetékes megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztályának, de legalább értesítsék a hatóságot a csomag érkezéséről.

Nyomatékosan kérjük továbbá, hogy a csomagok tartalmát semmiképpen ne ültessék el, ne etessék meg állatokkal, ne dobják a lefolyóba vagy a kommunális hulladékgyűjtőbe!

Forrás: NÉBIH

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR