Vírusos betegségek a konyhakertben

Vírusos betegségek a konyhakertben

A vírusos betegségek ellen a legnehezebb a védekezés, hiszen már a betegség is nehezen ismerhető fel, ráadásul a fertőzést gyorsan terjesztik a rovarok és gyakran már a vetőmag, sőt a kertész keze. Lássuk a házikerti védekezés lehetőségeit!

A növényi kórokozók egyik legveszedelmesebb csoportját alkotják. Nem első sorban apró méretük, és ebből adódóan technikailag nehéz vizsgálhatóságuk miatt, hanem a betegség gyógyíthatatlansága miatt. Egy vírussal megfertőződött növény élete végéig fertőzött marad, kigyógyítani nem lehet. A vírusrészecskék a növény minden részébe szétterjednek, szisztemizálódnak, így a tünetes növényi részek levágásával nem orvosolható a probléma.

Vírusos növények levelei a levél alapszínétől világosabb vagy sötétebb zöld, sárgászöld mozaikosságot mutatnak, gyakran húzottak, torzultak, zsugorodottak.

Paradicsom

A hajtás rövidebb, torzult, gyakran nem hoz virágot, vagy nem fejleszt a virágból termést. A terméseken is megjelennek a mozaikos tünetek, de lehetnek dudorosak, torzultak, értéktelenek. Vírusok terjedésének számos módja ismert: szúró-szívó szájszervű rovarok (vektorok) terjesztik szipókájukkal (levéltetvek, üvegházi molytetvek, atkák, pajzstetvek stb.). Vágóeszköz (metszőolló, kés) felületére vagy kézre tapadt növénynedvvel is átvihető ápolás során.

Sorakozó

Védekezés: A vírusok egy része vetőmaggal is terjed, ezért csak vírusmentes magok használjunk termesztésre. A vágóeszközöket ajánlott gyakran Hypó 5x-ös hígítású oldatába mártani fertőtlenítés céljából, kacsolásnál gumikesztyűben dolgozzunk, és a gumikesztyűt is rendszeresen fertőtlenítsük Hypós oldatban. A vírustünetes növényeket mielőbb távolítsuk el az állományból, mert vagy mi vagy a rovarvektorok hamarosan átfertőzik a szomszédos növényeket. A leggyakoribb és legjelentősebb terjesztője - a levéltetű - ellen rendszeresen védekezni kell.

Dr. Némethy Zsuzsanna
www.novenydoktor.hu

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR