6 füge és 10 körte fürdött meg a tokajiban

6 füge és 10 körte fürdött meg a tokajiban

Fügéből és vilmoskörtéből készítettünk lekvárt, ami már önmagában is zseniális ízvilágot adott. Képzelhetitek, mi történt, amikor 2 deci tokaji aszúbort adtunk hozzá!

A FEM3 Café délelőtti műsorában igazi őszi dzsemmelés folyt, füge-vilmoskörte lekvárt készült tokajival. Finom lett, próbáljátok ki ti is ezt a receptet, nézzétek meg a videót, hogyan készült. Aki nem tudja megfőzni, a lekvárt meg is rendelheti.

Füge és körte

Füge-vilmoskörte lekvár tokajival

Hozzávalók:

  • 1,5 kg értett vilmoskörte
  • 6-7 db füge
  • 20-30 dkg cukor
  • fél citrom leve
  • 1 teáskanál pektin (Mi az a pektin?)
  • 2 dl tokaji aszúbor

A meghámozott és kimagozott körtéket vágjuk apróra, tegyük egy nagy lábasba. Adjuk hozzá a kisebb darabokra felvágott fügét. Lassú tűzön állandóan kevergetve főzzük háromnegyed órán keresztül. Keverjük össze a pektint a cukorral, majd adjuk a lekvárhoz. Ízesítsük citromlével és a borral.

Rotyog

Főzzük még öt percig, majd töltsük tisztára mosott üvegekbe. Zárjuk le azonnal és állítsuk fejre öt percig. A fügés dzsem kiválóan illik sajtokhoz, sültekhez, pástétomokhoz, és édességekhez is.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR