7 fontos tennivaló az évelők körül ősszel

7 fontos tennivaló az évelők körül ősszel

Szorgos hetek.

A kert már a télre készülődik, de az évelőkkel még akad tennivalónk: miközben az egyiket osztjuk, a másikat kiássuk vagy épp elültetjük. Tekintsük át a legfontosabb feladatokat!

1. Hagyjuk meg tavaszig a virágszárakat, magszárakat

Októberben megkezdődik a kerti rendrakás: a kiürült ágyasok kitakarítása, téliesítése. Figyeljünk arra, hogy a kevesebb néha több, nem kell mindenhol makulátlan rendre és tisztaságra törekednünk. Az elvirágzott növények virágszárát ne vágjuk vissza, mert táplálékot nyújthatnak a madaraknak, másfelől a rovarok is védelmet találhatnak télre a száraz részek között. Emellett a kertet is díszíthetik, különösen szépen mutat a varjúháj, a cickafark, a macskahere vagy az évelő tollborzfű. A száraz hajtások mindenekelőtt a fagytól védik a tövet.

evelok korul osszel 02

Kivételt azok az évelők jelentenek, amelyek gyakran szenvednek a különféle kórokozók, például lisztharmat fertőzésétől: ilyen a vörös méhbalzsam, a lángvirág vagy a sarkantyúfű. Annak érdekében, hogy a következő évben ne küzdjünk a fertőzéssel, a növényt néhány cm-rel a talaj felett vágjuk inkább vissza.

evelok korul osszel 03
F. D. Richards

2. Tőosztással szaporíthatjuk a növényeket

A túlságosan elburjánzott évelőket ilyenkor érdemes osztani. A legjobb, ha egy kiásott tövet feldarabolunk úgy, hogy minden résznek legyen gyökere, majd ezeket új helyre ültetjük.

3. Új évelőket ültethetünk

Az ősz, szeptembertől novemberig kiváló alkalmat kínál a télálló évelők ültetésére. Így télig van elég idejük begyökeresedni és a következő tavasszal már meg is kezdhetik a föld feletti növekedést. A talaj ilyenkor még kellően nedves.

evelok korul osszel 05

4. Tavaszi hagymásokat ültethetünk

Szeptembertől novemberig, az első talajmenti fagyok előtt ültethetjük a tulipán, nárcisz, díszhagyma, császárkorona és más tavasszal virágzók hagymáit. Érdemes csoportosan ültetni a természetesebb és színpompásabb hatásért.

5. Ássuk ki a nyári hagymásokat

Az érzékeny, nyáron virágzó hagymás és gumós növények nem maradhatnak télire a szabadföldben. A dáliát, a kardvirágot, a begóniát, a liliomot, a sárkányfüvet, a kannát teleltetnünk kell. Hagymájukat, gumójukat az első fagyok előtt ki kell ásni, majd pár napos száradás után homokkal teli dobozba tenni. Sötét, levegős helyiségben 5 és 10 °C között tároljuk őket a tavaszi kiültetésig.

evelok korul osszel 06

6. Komposzttal és mulccsal gazdagítsuk a talajt

A természetben a lehulló falevelek gondoskodnak arról, hogy talajt fedjék és a talajéletet védjék a kiszáradástól, erős fagyoktól. Az avar lebomlása során felszabaduló humusz gazdagítja és tápanyaggal látja el a növényeket. A kerti évelőknél egy adag komposzttal és egy laza réteg lombtakarással gondoskodhatunk az egészséges talajéletről. A nyesedékek, levágott ágak is hasznosíthatók mulcsként, ha nem fertőzöttek. Az örökzöld évelők takarásánál ügyeljünk arra, hogy télen is elegendő fényt kapjanak.

evelok korul osszel 07

7. Biztosítsunk téli védelmet az érzékeny évelőknek

A legtöbb évelő számára a fő veszélyt télen a fagy és a pangó víz jelenti. A korbácsliliom, a díszgyertya, a fáklyaliliom és a méhbalzsam ezekre rendkívül érzékenyen reagálnak. Ezen évelők gyökérterületét takarjuk egy réteg lombbal vagy ággal, nyesedékkel. Még az új hajtások megjelenése előtt, tavasszal távolítsuk el időben a védelmet!

evelok korul osszel 04

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR

Vélemény, hozzászólás?