A tél közeledtével minden kertészben ugyanaz a kérdés kísért: vajon idén melyik növény maradjon kint a „túlélőtáborban”, és melyik költözzön be a nappali tiszteletbeli tagjaként? A döntés sosem egyszerű – főleg azért, mert a növények gyakran egészen mást szeretnének, mint amit mi gondolunk róluk.
A teleltetés valójában egy érzelmi hullámvasút: citromfa-drámák, leander-szappanoperák, muskátli-melodrámák. És közben ott áll a kertész, kezében a locsolókannával, és próbálja kitalálni, mi zajlik a növények fejében.
A citromfa, a tél nagy tragikusa
A citromfa egész évben magabiztos: nő, virágzik, illatozik, terem. Aztán eljön november, és hirtelen minden levele úgy dönt, hogy lehullik – általában akkor, amikor már a nappali közepén áll egy mutatós kaspóban.
A citromfa titkos preferenciája: fény, sok fény, még több fény, és olyan hőmérséklet, ami nem túl hideg, nem túl meleg. Magyarán: nincs ilyen szoba.
Ennek ellenére minden ősszel reménykedünk, hogy idén majd nem lesz levélhullás. De lesz. A citromfa a tél Shakespeare-je: drámai, érzékeny, és szeretné, ha mindenki tudná, milyen nehéz neki.
A leander, aki tényleg kibírna mindent – kivéve a nappalit
Amíg a citromfa érzékeny lelkű művész, addig a leander a kert világának túlélő bajnoka. A hideget nem szereti, de a 10 fok körüli pihenőhelyet boldogan elfogadja. Csakhogy a lakás… nos, az szerinte túl komfortos.
A leander titkos preferenciája: hűvös, világos hely, ahol nem tologatják, nem porolják és nem csodálják túl sokat.
Ha bent teleltetjük, felkiált: „Nem kérek szobanövényi életet, köszönöm!” És levelekkel jelzi, hogy túl sok neki a figyelem.
A muskátli, amely alvó üzemmódba vált – de mi ezt sosem hisszük el
A muskátli egy igazi téli minimalista: azt szeretné, hogy hagyjuk békén. Amikor visszavágjuk és beállítjuk egy hűvös sarokba, boldogan pihen. Mi viszont minden héten ott ólálkodunk körülötte, hogy biztos jól van-e.
A muskátli titkos preferenciája: téli csönd és félhomály, a kertész pedig csak annyit tegyen, hogy nem önti túl.
Természetesen túlöntjük.
A fikuszok és társaik: „mi maradnánk bent, köszönjük”
A legtöbb örökzöld szobanövénynek esze ágában sincs kiköltözni nyár végén. Ők azok, akik kifejezetten élvezik a stabil lakáshőmérsékletet, a ritmusos öntözést és a párásabb környezetet.
Ám amikor visszatérnek a kinti kalandokból, a növénypolc nagyon más képet fest: levélsárgulás, átmeneti sértődöttség, újabb levélváltás – a szokásos beilleszkedési dráma.
A fikusz titkos preferenciája: stabilitás, vagyis soha, semmit ne változtassunk – ami természetesen lehetetlen.
A kinti túlélőtábor lakói
A télben sokan meglepően jól működnek kint: egyes örökzöldek, díszfüvek, cserjék és évelők épp úgy szeretik a hideget, mint ahogy mások rettegnek tőle.
A túlélőtábor szabálya egyszerű: ha edzett, maradhat; ha mediterrán, udvariasan beköltözik.
Csakhogy minden évben akad egy rebellis növény, amelyről fél télig sem tudjuk eldönteni, melyik kategóriába tartozik.
A nagy kérdés: akkor most bent vagy kint?
A válasz: attól függ, kit kérdezünk. A növények nem egyformák – és néha pont akkor csinálják az ellenkezőjét annak, amit elvárnánk.
A citromfa például úgy dönthet, hogy idén mégis jól telel. A leander megsértődhet a túl nagy szeretet miatt. A muskátli paradicsomi állapotba kerülhet egy hűvös ablakpárkányon.
A teleltetés tehát nem egzakt tudomány. Inkább olyan, mint egy romantikus dráma: sok szereplő, sok félreértés, és a végén mégis mindenki túléli.
És jövőre újra kezdjük. Mert a kertész szíve ilyen: tele reménnyel, jó szándékkal és túl sok növénnyel a nappaliban.
