A nektarin metszése: ismerd meg a módját!

A nektarin metszése: ismerd meg a módját!

Tavasz elején készítsük a metszőollót.

A nektarin metszése a fa gondozásának fontos részét képezi. Több okból is szükséges ezt a beavatkozást elvégeznünk; mindnek megvan a maga meghatározott, konkrét célja. Ha megtanuljuk, hogyan kell a nektarint helyesen megmetszeni - a fa megfelelő öntözése, kártevőktől és betegségektől való megóvása, illetve a kellő tápanyag-utánpótlás mellett - biztosíthatjuk, hogy a fa hosszú életű legyen és a kertészt évről évre szép, egészséges terméssel ajándékozza meg.

nektarin metszese 02

Mikor metsszük meg a nektarint?

A legtöbb gyümölcsfa metszését a nyugalmi állapotában, télen végezzük; a nektarin kivételt képez ez alól a szabály alól. A nektarint ugyanis kora tavasszal szokás megmetszeni, hogy még a beavatkozás elvégzése előtt legyen lehetőségünk felmérni a fán lévő virágrügyek állapotát, mennyiségét, elhelyezkedését.

A nektarin metszését általában a fa ültetésének évében végezzük el első alkalommal, amelyet évenkénti metszés követ. Ennek célja az erős ágszerkezet, ezen belül a fő ágak, az ún. vázágak kialakítása.

A nektarin metszésének célja továbbá, hogy szabályozzuk a fa méretét, növekedését, hogy ezzel is megkönnyítsük a gondozását, illetve a gyümölcsök leszüretelését. A metszés révén nyitottabbá válik az ágszerkezet, ami azt jelenti, hogy több éltető napfény jut a korona belsejébe. A metszés során mindig távolítsuk el az elszáradt, letört, illetve rossz irányba (például a többit keresztezve) nőtt ágakat.

nektarin metszese 03

Hogyan metsszük meg a nektarint?

A gyümölcsfák metszésének számos technikája ismert. A nektarin esetében az az előnyös megoldás, ha nyitottá tesszük a koronát, hogy azt jobban át tudja járni a levegő, illetve több fény jusson be az ágak közé. Ennek eredménye pedig a bőséges, kiváló minőségű termés. Alapvető cél, hogy a nektarinfa erős törzzsel, valamint egymástól megközelítően egyforma távolságra elhelyezkedő vázágakkal rendelkezzen. A helyes metszéssel végeredményben egészséges egyensúlyba hozzuk a vegetatív növekedés és a gyümölcsérlelés folyamatát.

nektarin metszese 04

A fiatal nektarinfát az elültetése évében 65-75 cm magasra vágjuk vissza. A legtöbb esetben a megvásárolt fácska már nem rendelkezik középső sudárral, de ha mégis, ezt távolítsuk el a fa középső részéből. Majd pedig úgy metsszük a fát, hogy mindössze 3-4 vezérága maradjon (ezek adják a fa fő vázát); a többi hajtás felesleges, eltávolítható.

Már az első évben távolítsuk el a beteg, sérült, a talajhoz túl közeli hajtásokat, csakúgy, mint a fa fő vázán függőlegesen felfelé nőtt ágakat. A második és a harmadik évben szintén távolítsuk el a beteg, letörött vagy a túl alacsonyan előtörő ágakat, illetve azokat, amelyek a korona belsejében függőlegesen állnak. Arra ügyeljünk, hogy a rövid termőnyársakat hagyjuk meg. Az oldalhajtások visszametszéskor fontos, hogy ezeket egy-egy kifelé álló rügyre metsszük vissza.

Ezt követően a metszést a fentiekben leírtakat szem előtt tartva minden évben végezzük el. A fiatal nektarinfákat márciusban metsszük, míg az idősebbeket júniusig bezárólag, hogy aztán a – fajtától függően június és október közé eső – szüretidőben gazdag termést tudjunk szüretelni.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR