Az őszibarack helyes metszése: így terem majd bőven évről évre

Az őszibarack helyes metszése: így terem majd bőven évről évre

Ismerjük fel a "becsapós" hajtásokat!

Az őszibarackfa (Prunus persica)  a kertészek előtt leginkább kis növésű, alacsony törzsű, bokros koronájú faként ismert. Kedvelt gyümölcsünk, de igényes: törődni kell vele, ha kiegyensúlyozott mennyiséget szeretnénk szüretelni. A meggyhez hasonlóan a gyümölcseit az egyéves hajtásokon hozza, azaz az előző évben fejlődött hajtásokon. Minden hosszú hajtás csak egyszer terem, a harmadik évben már nem képez virágrügyeket és levelek sem fejlődnek rajta.

Termőre metszéssel lesz elegendő gyümölcsünk

Annak érdekében, hogy a barackunk évről évre kielégítően hozzon gyümölcsöt, fontos a következetes, éves metszés. Ha visszavágás nélkül hagyjuk a növényt, egyre rövidebbek lesznek a gyümölcstermő hajtások, és barackot csak a korona külső részén hoznak majd. Ezért fontos, hogy az elöregedett és az új hajtások között fenntartsuk az egyensúlyt. Közvetlenül a szüret után, vagy tavasszal, röviddel a virágzás előtt legalább az előzőleg gyümölcsöt termett hajtások ¾-ét távolítsuk el. A maradékot 3 rügyre vágjuk vissza, így a következő évben új gyümölcstermő hajtásokat tudnak fejleszteni. Ügyeljünk arra, hogy a metszéssel a korona belsejébe a lehető legtöbb fény jusson.

oszibarackfa helyes metszese 02
Így festenek a hajtások: fás hajtás (1), hiányos termővessző (2), teljes termővessző (3) bokrétás termőnyárs (4)

Hiányos és teljes termővesszők

Az őszibarack különlegessége, hogy valódi és ál gyümölcstermő hajtásokat is hoz, azaz teljes és hiányos termővesszőket. Onnan ismerjük fel a valódiakat, hogy a kerek virágrügyek mindegyike egy-két laposabb, hegyesebb levélbimbóval kombinált, a hajtás ceruzavastagságú, a 3-as rügyekkel berakott.

Ezek a virágrügyek terméseket képeznek, ezért a fán kell őket hagynunk. Az utolsó szakaszban a valódi gyümölcstermő rügy már általában csak leveles részt képez – ez eltávolítható. A hamis gyümölcstermő rügyek is kerekek, azonban ezeket nem szegélyezik levélrügyek. Ezek a rügyek eredetileg ugyan gyümölcsöt fejlesztenek, azonban azt elhullajtják, mert a növény nem tudja kielégítően táplálni őket. Ezért az összes hiányos termővesszőt vágjuk le, vagy vágjuk vissza őket rövid csonkokra, egy-két levélrüggyel, így az év folyamán egy kis szerencsével olyan hajtásokat hozhatunk létre, amelyek majd a következő évben valódi gyümölcsöket teremnek.

Az ún. bokrétás termőnyársak szintén gyümölcsöket hoznak, ezért ne vágjuk le őket. A fás hajtások se nem fognak virágozni, se nem hoznak gyümölcsöt, ezért ha a koronaformához nem szükségesek, távolítsuk el őket, vagy vágjuk vissza 2 rügyre, hogy új hajtásokat képezzenek.

oszibarackfa helyes metszese 04

A megfelelő metszési időpont

Az őszibarackot gyakran veszélyeztetik a késői fagyok. Ezért ezeket a fákat először röviddel, vagy közvetlenül a virágzás előtt metsszük, akkor könnyebben észlelhetjük a károkat. Az elfagyott rügyek és virágok elszáradnak, megbarnulnak, ezeket eltávolíthatjuk.

Alapvetően fontos, hogy az őszbarack koronája kompakt, de ne túl sűrű maradjon, így a gyümölcsök elegendő napfényt kapnak az éréshez – ne féljünk hát a metszéstől! A különösen sok fény lehetővé teszi az ún. katlan vagy tányérkorona kialakítását. Ezeknél a speciális koronaformáknál a napfény felülről könnyen be tud jutni a koronába.

***

A Hobbikert Magazin szerkesztősége a metszés tanulásához Bálint gazda videós metszés-tanfolyamát ajánlja. A 10 házikerti gyümölcsfa metszését bemutató, összesen 100 perc oktató videót tartalmazó tanfolyamra a WEBUNI oldalán lehet beiratkozni.

A metszés eszközeinek beszerzéséhez (metszőolló, ágvágó, fűrész, kertészkés) az 1Kert.hu webshop termékeit ajánljuk. Ezt a Hobbikert.hu szerkesztősége hozta létre Felco Shop néven, a munkatársaink a kínálat minden darabját ismerik. Itt kaphatók a profi kertészek által használt tartós és jó minőségű szerszámok (FELCO, ARS, KUNDE, SILKY).

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR