Avagy mihez kezdjünk a szerelemvirággal a hideg, fagyos hónapokban?
A szerelemvirág (Agapanthus) gyönyörű, dekoratív virágokat hozó lágyszárú kerti dísznövényünk. Ez a Dél-Afrikából származó szépség minden tavasszal megvastagodott, gumószerű gyökérzetből hajt ki, születik újjá. A mi éghajlati viszonyaink között a telet nagy eséllyel nem élné túl a szabadban, így ha át szeretnénk menteni a következő évre, bizonyos lépéseket meg kell tennünk. Hogy mit jelent ez pontosan? Az alábbiakból kiderül!
A szerelemvirág átteleltetése – hogyan fogjunk hozzá?
Bár léteznek melegebb vidékek, ahol a szerelemvirág egyes fajtái – takarással vagy anélkül – szabadföldben is sikeresen áttelelhetnek, ha szeretnénk biztosra menni, azaz szeretnénk, hogy a növény a következő idényben újra virágot hozzon, a legjobb, amit tehetünk, ha gyökerestől kiássuk és a lakásban, fagymentes helyen tartjuk egészen tavaszig. A téli hónapokban a beltérben történő gondozás sok szempontból megegyezik a hagymás növények átteleltetésével.
A szerelemvirágnak örökzöld és lombhullató változatai is ismertek. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy a miénk melyikhez tartozik, azaz mennyire fagyérzékeny, elővigyázatosságból célszerű a növényt már az első fagyok beköszönte előtt kiemelnünk a földből, hogy ne kockáztassuk meg az elvesztését.
Ősszel, még az első fagyok beköszönte előtt, vágjuk vissza a lombját. A gyöktörzset ássuk ki a földből, a rátapadt földet óvatosan rázogassuk le. Pár napig hagyjuk száradni egy száraz, meleg helyiségben. Ezt követően újságpapírba tekerve hűvös, sötét helyen kezdjük meg a teleltetését.
Az átteleltetéshez az optimális hőmérséklet 4-10 °C. A következő tavasszal újra kiültethetjük a növényt a kertbe.
A szerelemvirág átteleltetése cserepes növényként
Ha örökzöld szerelemvirágunk van, akkor cserépben is átteleltethetjük; ez fagymentes helyen, beltérben történjen. Ennek során többek között az alábbiakra ügyeljünk:
- a növény tápoldatozását függesszük fel egészen tavaszig,
- április-májusig csak nagyon keveset öntözzük,
- az átteleltetéshez a növény cserepét állítsuk világos helyre, például egy meleg, napsütötte ablakpárkányra.
A lombhullató szerelemvirág lombja fokozatosan visszaszárad. A megsárgult lombot már levághatjuk, a legjobb azonban, ha ezzel egészen addig várunk, amíg a lomb teljesen vissza nem szárad. Így a növénynek lesz ideje elegendő energiát elraktározni a következő szezon virágzásához. A szerelemvirágot 4-5 évente tőosztással tudjuk szaporítani; a tőosztást a teleltetés megkezdésekor érdemes elvégeznünk.
A szerelemvirág szabadföldben való átteleltetése
Azok a kertészek, akik történetesen a bolygónknak azon a felén élnek, ahol csak enyhe téllel kell számolni, a növény a kertben is sikeresen átteleltethető. London környékén élő növénybarátok például arról számoltak be, hogy egy, a szokásosnál keményebb telet is gond nélkül átvészelt a szabadföldi szerelemviráguk.
Miután visszaszáradt, vágjuk le a szerelemvirág lombját, majd a növény tövét takarjuk be legalább 8-10 cm vastagon talajtakaró mulccsal. Tavasszal a mulcsot húzzuk kissé félre, hogy a növény új hajtásai akadály nélkül tudjanak növekedésnek indulni.
Csapadékmentes vidéken az örökzöld változatot a téli hónapokban néhány alkalommal öntözzük meg. Erre csak akkor kerüljön sor, ha a talaj felső 5 cm-es rétege már teljesen száraz.
A beltérben történő teleltetéshez hasonlóan a tápanyag-utánpótlást ez esetben is szüntessük be tavaszig. Tavasszal, a meleg időjárás beköszöntével ismét elkezdhetjük a rendszeres öntözést és tápoldatozást. Pár hónap elteltével ismét tejes szépségében fog pompázni a növény, beleértve a gazdag virágzást. Ezzel hálálja meg a növény a gondos, szakszerű átteleltetést.