Előkertből gazdagon termő konyhakert: ezért jó, ha magaságyásod van

Előkertből gazdagon termő konyhakert: ezért jó, ha magaságyásod van

Több szempontból is hasznos.

Tégen Kata  nemrégiben mutatta be nem csak hasznos, hanem mutatós magaságyásait a Kertészkedők Klubjában. A magaságyások történetét, hogy pontosan hogyan készültek és mennyiből, valamint előnyeit ő maga mondja el az alábbiakban:

magasagyasok elokert 08

Itt kaptak helyet

Évekkel ezelőtt olvastam egy cikket a magaságyásokról és már akkor megtetszett az ötlet. Tavaly költöztünk családi házba, ahol mindenképpen szerettünk volna egy kis veteményest, hiszen a férjemmel mindketten vidéken nőttünk fel és megszoktuk a frissen szedett zöldségek jó ízét. A házunk mellett az egybefüggő kert azonban alig 120 nm, amit szerettünk volna egybefüggő pihenő-játszó helyként hagyni, így veteményesnek gyakorlatilag a ház és a kerítés közötti 5 méter széles terület maradt. Előkert lévén a praktikum mellett az esztétikumnak is nagy szerepet tulajdonítottunk, ezért minden egy irányba mutatott, hogy magaságyásokat alakítsunk ki.

A helyválasztás igényelt körültekintést (napos, könnyen locsolható legyen). A ház előtt a délnyugati fekvésű előkertben kaptak helyet. 11 órától kezdődően egész délután süti a nap.

magasagyasok elokert 02

Így készültek

Három darab 3x1 méteres magaságyás készült el. Az idei év júliusában épültek.

A magaságyások alapja szárazon lerakott zsalukő, ami a kertépítés során feleslegessé vált földdel került feltöltésre. Az oldalfalak a Telifa nevű cég kezelt akác gerendáiból készültek, facsavarokkal rögzítve az ágyások négy sarkában található oszlopokhoz. Geotextília bélelést kaptak, ezt követően kerültek feltöltésre. Összességében pedig ami a költségeket illeti, nagyságrendileg 75 ezer Ft volt darabja.

magasagyasok elokert 04

A bennük lévő föld

A magaságyás alsó részébe az építkezést követően megmaradt gyengébb minőségű homokos talaj került, erre durván 20 centinként rétegezve kerti zöld hulladék, ismét töltőföld, majd a legfelső 20 centiméterre szarvasmarhatrágyával kevert termőföld került.

magasagyasok elokert 10

Ezek a növények élnek bennük

Az ágyások július végére készültek el, ezért már csak néhány rövid tenyészidejű zöldség közül választhattunk. Borsó (Rajnai törpe), sárganhüvelyű bab (Minidor), Új-zélandi spenót, rukkola és dughagyma került az ágyásokba.

magasagyasok elokert 03

Váratlan mennyiségű termés

Gyönyörű termést szedtünk le a növényeinkről. Minden nap rácsodálkozunk, hogy ezen a pici helyen, mekkora mennyiség megterem. A spenótról egy kilót leszedünk, kettőt hoz újra, a rukkolánk rekord méreteket ért el, a bab gazdagon ontja a terményt és mindezt úgy, hogy természetesen nem kapnak semmilyen vegyszert, csak sok törődést. Spenótból, rukkolából szomszédok, kollégák, barátok is kaptak már, mégsem fogy el. Nagyon jó érzés.

magasagyasok elokert 07

A gondozás, és amiért érdemes magaságyást választani

A magaságyás napi gondozása sokkal egyszerűbb és könnyebb, legyen szó ültetésről, kapálgatásról vagy éppen gazolásról. Megfigyeltük, hogy a növényeink gyorsabban csíráztak és keltek ki, fejlődtek. A bab akár 4-5 centit is nőtt naponta. Ne felejtsük el, hogy dekorációs értéke is magas, így olyan kertekben is helyet kaphat, ahol veteményeskert kialakítása nem lehetséges vagy nem lenne esztétikus. Ha kinézek a konyhaablakon, látom a növénykéimet, ami igazán szívet melengető érzés.

magasagyasok elokert 05

Az ilyen gazdálkodás nagy előnye, hogy itt lefelé is tudnak futni növények, így kisebb helyet foglalnak majd el, mintha a földön terülnének szét. Éppen ezért kaptak helyet az egyik ágyásban például folyton termő eperpalánták.

A jövő év lesz majd igazán érdekes, amikor egy teljes éven át tudjuk ültetni, gondozni a zöldségeket. A tapasztalatokat folyamatosan jegyzeteljük és megosztjuk majd.

magasagyasok elokert 09

magasagyasok elokert 06

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR