Régen valóban használhatták dúvadakat gyilkoló méregként, de ma már a névadó farkassal együtt védett természeti ritkaság.
Zöldes sisak vonzza a poszméhet
A farkasölő sisakvirág (Aconitum vulparia) a talajban lévő gyöktörzsével áttelelő lágyszárú, akár méteresre is felmagasodó évelő növény. Hazánkban a bükkösök, üde gyertyános tölgyesek, nyirkos szurdokok, törmeléklejtős erdők lakója. Hosszúnyelű, széles, tenyeresen osztott jellegzetes tőleveleiről már tavasszal is felismerhető, de csak viszonylag későn, júniustól szeptember elejéig virágzik. Halovány, zöldessárga virágai laza, ágas felálló fürtöt alkotnak. A csészelevelekből összenőtt hengeres sisak kétszer-háromszor magasabb, mint amilyen széles. A párta szirmai a sisak csúcsába csavarodott mézfejtővé módosultak, és ezért csak a hosszú szájszervű poszméhek érik el a vágyott édességet a sisak porzós bejáratán keresztül. Sajnos a kurtább szájúak megtanulták a rövidebb utat, és potyautasként a sisak csúcsát a nektárium közelében, megporzás nélkül lyukasztják ki. A csőrös tüszőtermések ősszel érnek be, és tavaszig a növény kóróján maradnak.
Minden melegvérűt megmérgezhet
A sisakvirágok mind mérgezőek, a farkasölő is veszélyes az emberre és a melegvérű állatokra. Valószínűleg a nevét is innen kapta, az Aconitum dárdát, hegyes csúcsú fegyvert jelent, amelyet a növény gyöktörzsének a nedvével bekenve tettek régen még halálosabbá. A vulparia nem farkasra, hanem rókára utal, amely ugyanúgy mérgezhető volt a növényi darabok köré csavart húsos csalétekkel. A természetben élő sisakvirágokkal ma is vigyázni kell, kisgyerek kezébe nem kerülhetnek. A kerti változatok többségéből a nemesítéssel a halálos méreg is eltűnt, de azért a konyhába ne kerüljenek.
Farkasölő sisakvirág tenyeres osztatú levelei
Farkasölő sisakvirág teljes virágzásban
Farkasölő sisakvirág potyautasok kártételével
Farkasölő sisakvirág éredő termései
Farkasölő sisakvirág áttelelő tüszőtermései
