Ismerjük meg az igényeit!
Bárkinek lehet szép, dúsan virágzó orchideája, ha ismeri a növénye igényeit. Az orchideák, közülük is a lepkeorchideák a legkedveltebb szobanövények közé tartoznak. Az elegáns egzotikumok viszonylag könnyen tarthatók, rendszeresen virágoznak, ehhez azonban tápoldatozásra is szükségük van.
Speciális tápanyagigény
Természetes élhelyükön az orchideák epifita növényként, a fák lombjában élnek. Léggyökereikkel táplálékot vonnak el az esővízből, párából, ködből. Az esővízben oldott tápanyagkoncentráció viszonylag alacsony, de ugyanakkor folyamatosan rendelkezésre áll. Ezért az orchideák hozzászoknak ahhoz, hogy rendszeresen kis mennyiségű sót és nyomelemet kapjanak, így például foszfort, káliumot, kalciumot, magnéziumot, cinket, mangánt, nitrogént. Ezt a folyamatos tápanyag-ellátottságot otthon beállítani nagyon nehéz, hiszen az orchideák közege alig szállít tápanyagot. A legnépszerűbb fajták (pl. a lepkeorchideák vagy a vénuszpapucs) azonban szerencsére igen ellenállók, és alacsonyabb páratartalom mellett is alkalmasak az ablakpárkányon való nevelgetésre.
Nem mindegy, mivel tápoldatozzuk!
Mindig speciális orchideatrágyát, tápoldatot használjunk. Ezeknek a tápanyag-összetétele és koncentrációja az eredetileg esőerdőkben élő növény igényeihez igazodik. A klasszikus szobanövény-tápoldatot felejtsük el! A szerves trágyák sem alkalmasak, mivel esetükben először a mikroorganizmusoknak kell a tápanyagot felszabadítani, és a szellős orchideaközegben túl alacsony ehhez a biológiai aktivitás. A legjobb, ha a kereskedelemben kapható ásványi orchideatrágyát használjuk – egész évben alkalmazható. Ha jól ismerjük a növényt, és szeretnénk még specifikusabban táplálni, akkor levélnövekedés idején nitrogéntartalmú tápoldatra válthatunk, amikor pedig virágbimbókat fejleszt, a foszforalapú trágyát vegyük elő.
Miért jobb a folyékony kiszerelés?
A cserepes kultúrában az orchideák nem földben, hanem egy speciális, durva szerkezetű közegben nőnek. Ez a szubsztrát főként kis fa- és kéregdarabokból áll, amiket gyakran kevernek kókuszrosttal vagy tőzegmohával. A durva textúra lehetővé teszi, hogy az orchideák a gyökereikkel szorosan tartsák magukat és a magas oxigénigényük is kielégítésre kerül. A közeg ugyanakkor a nedvességet is jól megtartja az öntözővízből és visszajuttatja a növényeknek anélkül, hogy a gyökerek folyamatosan vízben állnának, rothadnának. A szubsztrát nagy hézagai jó szellőzést biztosítanak.
Mindez megmagyarázza, hogy miért lényeges, hogy az orchideát folyékony tápoldattal kezeljük. A táprudacskák vagy szemcsés trágyák nem tudnak megfelelően feloldódni a közegben. A rudak, golyók körül nagyon magas lehet a koncentráció, ami károsíthatja az érzékeny léggyökereket. A durva szubsztráton feloldódás nélkül átjutó anyagok a cserép alján gyűlnek össze. Ezzel szemben a folyékony tápoldat folyamatos, kiegyensúlyozott elosztást, adagolást biztosít.
A merítés a jó megoldás
Tévedés azt gondolni, hogy a gyakori tápoldatozás a legjobb. A növények érzékenyek a magas sókoncentrációra, és nem minden fajta képes az egész év folyamán felvenni a tápanyagokat. Alapvetően rendszeresen csak a növekedési fázisban szükséges tápoldatozni, ekkor kb. 2 hetente kezeljük. Sok fajta nyugalmi időszakot tart télen, ekkor nem szabad táplálni, csak ha ismét új levelet, hajtást hoz. Átültetést követően szintén pihentessük kb. 4-6 hétig a növényt.
Lehetőleg mészmentes esővízzel öntözzük az orchideánkat. A legjobb módszer, ha az egész gyökérgolyót néhány percre vízbe merítjük. Ezt követően hagyjuk megszáradni, majd tegyük vissza a kaspóba. A legoptimálisabb, ha ehhez a vízhez adjuk hozzá 2 hetente a folyékony tápoldatot.
Számos orchideafajta tart egy kis pihenőt egy intenzív virágzási időszak után. Ennek hossza eltérő lehet, ez idő alatt a növény nem igényel tápoldatot. Amint megjelenik egy új levél vagy hajtás, újra kaphatja az extra tápanyag-kiegészítést. Ha a növekedés stagnál, vagy a növény több hónapon keresztül nem regenerálódik, az a tápanyagok hiányából adódhat. Óvatosan, rendszeresen adjunk tápoldatot ebben az esetben az öntözővízhez. Ha a levél fonákja pirossá válik, a növény foszfáthiányban szenved, ha sárgulnak, akkor nitrogénhiányra gyanakodhatunk. A természetellenesen világoszöld levelek a magnéziumhiányt jelzik. Ha a műtrágya túladagolásra kerül, só formájában kiválik, lerakódik a közegen, a gyökereken. Ilyenkor a gyökerek megégnek, a növény pusztul. A gyökerek túlterhelődését elkerülhetjük, ha a növényt hetente vízbe, esővízbe merítjük, így kimosódnak a felesleges sók.
