Szép dísznövényből vált akadálytalanul terjedő betolakodóvá a védelemre szoruló vizes élőhelyeken.
A kisfészkű kúpvirág (Rudbeckia triloba) fészekvirágzatú, az őszirózsafélék családjába tartozik. Lágyszárú kétéves vagy rövid életű évelő növény, amely Észak-Amerikában honos, Európában dísznövény. Sajnos kiszabadult a kertekből, és más kúpvirág fajokkal együtt betolakodóként van jelen a hazai flórában.
Azért nevezték el kúpvirágnak, mert az élénksárga szélső nyelves virágok között a csövesek sötét színű félgömbben állnak, később kicsúcsosodnak. A fészke csak a többi kúpvirághoz képest kicsi, a hazai természetben lévő virágokhoz hasonlítva nagyon is dekoratív. A “Rudbeckia” nemzetségnév a svéd botanikus Linnétől származik, akit fiatal és szegény egyetemistaként az uppsalai Rudbeck család fogadott be kosztra-kvártélyra gyerektanítónak és főleg a rendkívüli tehetségét felismerve tudományos utódnak. Linné szerint a tőlük kapott támogatás és motiváció nélkül meghiúsultak volna az álmai, örök hálája jeleként gyönyörű amerikai virágokat nevezett el a nagylelkű tudósokról. A “triloba” fajnév a háromkaréjú levelekre utal.
Amerikában a száraz prérin is vígan megél
Vizes élőhelyen találkoztam a kisfészkű kúpvirág magános és talán a gyökereivel terjedve foltokat alkotó példányaival, de ez megtévesztő lehet, mert persze a patakok, folyók, árvizek terjesztik a szaporítóképleteket, viszont Amerikában a száraz préri élővilágának helyreállítására is használják a növényt. A hazai özönnövények listájában és a növényhatározóban még nem találtam meg a kisfészkűt, csak a borzas (R. hirta) és a magas (R. laciniata) rokonait, de ha a szárazságtűrése igaz, akkor hamarosan veszélyes invazív növénnyé válhat.
Milyen színű a szeme?
A kisfészkű kúpvirág fél-másfél méter magas, magánosan terebélyes, csoportban inkább szálas növény. A szára gyakran pirosló, bozontosan szőrös, az alsó levelek nagyok, háromkaréjúak, felfelé kisebbednek és egyre épszélűbbek, érdesen szőrösek. A fészekpikkelyek hegyesek, szőrösek. A fészekvirágzat szélén a nyelves virágok szélesek, lekerekített csúcsúak, eleinte vízszintesen állnak, a csöves virágok középen sötétbarna dombot alkotnak, később kúposodnak, a nyelvesek visszahajlanak. A virág angol neve szó szerinti fordításban barna-szemű Zsuzsánna, míg az egyik említett rokon pirosasbarna, a másik sárgászöld szemű, ami hasznos meglátás a fajhatározásban.

Kisfészkű kúpvirágok a mocsaras bozótban

Kisfészkű kúpvirág pirosló szőrös szára

Kisfészkű kúpvirág háromkaréjú levele

Kisfészkű kúpvirág levélfonáka

Kisfészkű kúpvirág érdesen szőrös levélfonáka

Kisfészkű kúpvirág hegyes szőrös fészekpikkelyei

Kisfészkű kúpvirág fészekvirágzata

Kisfészkű kúpvirág csúcsosodó csöves virágai

Kisfészkű kúpvirág magános példányának terebélyes habitusa

Kisfészkű kúpvirágok az ártéri özönnövények között


