Minden benne rejlik.
Talán sokan ismerik a viaszbevonatú virághagymákat, amelyek különféle színekben elérhetők, még akár fémes fénnyel, csillogó réteggel vagy dekorálva is. Nem minden virághagyma alkalmas arra, hogy viasszal bevonjuk, csupán azok, amelyek elegendő energiával rendelkeznek ahhoz, hogy talaj és víz nélkül virágba boruljanak. Klasszikus példa az amarillisz.
Maga a viaszbevonás aprólékos munka, ahol a tökéletes hőmérséklet lényeges: ha túl forró a viasz, károsítja a hagymát, ha túl hideg, akkor nincs meg a kellően folyékony állag a bevonáshoz.
A bevont hagymáknak az előnye a praktikusság, ezeket a növényeket ugyanis nem kell öntözni és nem igényelnek közeget sem a fejlődéshez. Minden tápanyag, amire szükségük van, benne rejlik a hagymában és ott is marad.
A kereskedelemben kapható viaszos hagymák alsó felén gyakran egy fémspirált találunk, ami azt a célt szolgálja, hogy a virágzó hagyma felfelé állva maradjon és ne dőljön el. Ha egy tálba tennénk inkább a hagymát, egyszerűen kihúzhatjuk ezt a spirált.
A viaszos hagymát magunk is elkészíthetjük:
- Vegyük ki a növényt a cserépből (az amarilliszt ősszel vagy télen, a jácintot tavasszal) és tisztítsuk meg a hagymát alaposan a földtől. A növény csak nagyon kicsit kihajtott állapotban legyen.
- Tegyük pár órára vízbe a hagymát, míg megszívja magát.
- Ezután vegyük ki, majd hagyjuk megszáradni és a gyökeret ollóval rövidítsük meg.
- Gyertyaviaszt vagy teamécses viaszát vízfürdőben lassan olvasszuk meg (ne forraljuk).
- Röviden mártsuk bele a hagymát a felolvasztott viaszba. A műveletet addig ismételjük, amíg egy átlátszatlan viaszréteg képződik a hagymán. Végül hagyjuk megszáradni.
Jó tudni! A viaszbevonatú virághagyma önereje addig tart, amíg a hagyma teljesen ki nem használja minden energiáját és végül elpusztul, míg viaszbevonat nélkül 15-20 évnél tovább is képes lenne virágot hozni évente kétszer.
