Ne késlekedj, tedd az amarillisz hagymáját a földbe, de ne túl mélyre

Ne késlekedj, tedd az amarillisz hagymáját a földbe, de ne túl mélyre

Így fog karácsonyra virágba borulni.

A mikulásvirág mellett az amarillisz az egyik legkedveltebb szobanövény az adventi időszakban. Impozáns, nagy virágai valóságos ékkövei az otthonunknak. A virágok megfelelő időzítéséhez pontosan meghatározott időpontban kell a hagymát is ültetnünk.

Nem szabad túl későn a duci hagymát a földbe tennünk, ha azt szeretnénk, hogy az amarillisz az ünnepekre már virágjával örvendeztessen meg minket. Novemberben befejeződik a Dél-Amerikában honos növény nyugalmi fázisa.

Nagyjából 4 hét telik el a kihajtástól a virágrügyek kialakulásáig, éppen ezért legkésőbb november közepén el kell ültetnünk a virághagymákat! Fontos, hogy a hagyma ne kerüljön túl mélyre. Más geofitáktól, pl. a tulipánoktól eltérően, az amarilliszhagymákat nem kell teljesen a földbe temetni. A megfelelő ültetési mélységnél a talaj a hagyma legvastagabb részéig ér, kb. fele-harmada kilóg a földből.

amarillisz hagymajat ne keslekedj 02

Válasszunk erős cserepet, amely valamivel nagyobb csak, mint a hagyma. A virágzó hajtások idővel magasra, akár 80 cm-esre nőnek, fontos, hogy az edény stabilan tartsa őket. A cserép aljára kerüljön egy réteg agyaggolyó a vízelvezetéshez, mert az amarillisz nem bírja a pangóvizet. Közegként megfelel a virágföld és a homok keveréke – ez jobban átereszti a vizet. Csak mérsékelten nedvesítsük a földet az ültetés után és a következő hetekben is csak keveset öntözzük alulról a növényt.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR