Ne tapossunk a füvön fagyban, hóban, használjuk inkább az ösvényeket!

Ne tapossunk a füvön fagyban, hóban, használjuk inkább az ösvényeket!

Barna foltok alakulhatnak ki, ha a nagy hidegben járkálunk a gyepen.

A fűfélék természetes módon képesek a nagy hideget is elviselni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ősszel és télen is ugyanúgy kell a gyepet használnunk, mint tavasszal és nyáron. Fagy, zúzmara és hó esetén lehetőleg kerüljük rajta a közlekedést, sétát, hogy ne tegyünk benne kárt.

Mi történik a fűszálakkal, amikor fagyban rajtuk taposunk? Azok a jégkristályok, amelyek a fagypont alatti hőmérsékleten a növényi sejtekben vagy a levelekben keletkeznek, károsítják vagy megölik a növényi szöveteket, amikor rájuk lépünk. Problémás, hogy ebből a károsodásból a növény nem tud olyan gyorsan regenerálódni, mivel a téli hónapokban leáll a növekedés. Ami visszamarad:barna foltok a gyepen, amelyek legkorábban tavasszal zöldülnek újra. Emiatt érdemes utánavetni tavasszal, amikor egyébként is gyakran hézagos, foltos a fű a tél után.

Ajánlott tehát télen a kerti utakat használnunk, ha szükséges közlekednünk. Ilyenkor a kertnek is egy kis nyugalomra van szüksége.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR