Ismételt irtás.
Első pillantásra nem is tudjuk megkülönböztetni a kedvelt szedrünktől. Mire rájövünk a turpisságra, már számos kellemetlenséggel találjuk magunkat szemben.
Az örmény vagy himalájai szeder (Rubus armeniacus) eredetileg a Kaukázusból származik. A földi szederrel (Rubus fruticosus) szemben ennek levélfonákja fehéresszürke és filcszerűen szőrös. Nyáron a hajtások pirosasra színeződnek. A gyümölcs tekintetében alig különböznek egymástól a szederfajok. Ami viszont különbséget jelent, az a terjedés, az örmény szeder kivadulva villámgyorsan sűrű, tömött, áthatolhatatlan tüskés bokorrá változik.
Európába 1835 körül érkezett mint kerti növény, és mint ilyen, még mindig kapható időnként. Gyümölcsei valamivel nagyobbak és édesebbek, mint a földi szeder esetében. Problémás akkor lehet ez a növény, ha kivadul, gyorsan terjed, hatalmas bozótot képez és kiszorítja az őshonos növényeket.
Elsősorban az erdőszéleken, tisztásokon, erdőirtásban, falak mentén, szántóföldön, töltéseken, part menti területeken telepszik meg, megakadályozva ezzel az őshonos fajok térfoglalását. Gyakran nem is veszik észre a burjánzásukat, túlterjedésüket, mert annyira hasonlítanak az őshonos szederfajokhoz.
Az állomány csökkenthető az örmény szeder júniustól júliusig tartó, ismételt lenyírásával. Ebben az időben a gyökerekben raktározott téli tartalékot már felhasználta a növény, így csak gyengén tud újra kihajtani.
A metszésnél elővigyázatosnak kell lennünk. a levágott ágak könnyen meggyökeresednek és így is tovább terjednek. Ezért azokat a hulladékba tegyük, ne a komposztra!
A madarak is kedvelik ezt a növényt, hiszen nem csak búvó- és fészkelőhelyet találnak benne, de csemegét is. Ezzel viszont a növény terjedéséhez is hozzájárulnak, hiszen a termést elfogyasztva szórják szét annak magvait. Az örmény szedret ne ültessük a kertbe, mert kivadulásával sokkal több kárt okoz, mint amennyi hasznot hajt.
