Tudtad, hogy ehető?
Fagyantát bizonyára már mindenki látott, sőt a legtöbb kertben akad is belőle. Különösen a tűlevelűeknél figyelhető meg a szivárgó fabalzsam.
Egy kicsit tudományosabban nézve elmondható, hogy a gyanta a fa váladéka, főként terpentinből és kolofóniumból áll és a fákon a sérüléseknél keletkezik, a seb lezárására szolgál. Ez a viszkózus, ragadós anyag a fákon végigfutó gyantacsatornákban található. Sérülés esetén a gyanta kiszivárog, megkeményedik és bezárja a sebet. Minden fának megvan a jellegzetes illatú, színű, összetevőjű gyantája.
Azonban nem csak az erdőt járva találkozhatunk gyantával, a mindennapi életünkben is jelen van, még ha nem is tudunk róla!
Füstölés gyantával
A mirha és a tömjén a legismertebb füstölésre alkalmas gyanták közé tartoznak (a mirha a balzsamfa gyantája, a tömjén pedig a tömjénfafajoké). Ezek az aromás anyagok hihetetlenül drágák voltak évezredekkel korábban, és szinte nem is jutottak hozzájuk a tömegek, igazi luxuscikknek számítottak. Nem csoda, hogy akkoriban nem csak státuszszimbólumok, voltak, de gyógyszerként is használták azokat. Füstölő formájában ma is alkalmazzák. Nem kell azonban méregdrága füstölőre költenünk, ha nyitott szemmel sétálunk az erdőben! Az erdei tömjén ugyanis a tűlevelűek, fenyők és lucok gyantájából készül. Az összegyűjtött anyagot ki kell szárítanunk, mielőtt füstölnénk.
A gyanta mint étel
Igen, a gyantát már mindnyájan százszor megrágtuk, és a jövőben is így fogunk tenni: a rágógumit senkinek sem kell bemutatni. Már a kőkorszakban is rágták az emberek a gyantát, az ókori Egyiptomban különösen kedvelt volt. A maják a chicle-t csócsálták, ami a rágógumi vagy sapotilla fa (Manilkara zapota) megszárított gyantája. De nem kell ilyen messzire mennünk, Európában is ismert volt a fakitermelők körében a fenyőgyanta rágása. Manapság a szintetikus anyagok térhódításával már ez is változott: a mai rágó szintetikus gumiból készül.
Amennyiben viszont az erdőt járjuk, akár magunk is találhatunk öko-rágógumit. Arra kell figyelnünk, hogy milyen a gyanta textúrája: ha az ujjunkkal megnyomjuk, nem lehet sem túl puha, sem túl kemény. A folyékony gyanta nem alkalmas fogyasztásra! Ügyeljünk a színére is: ha vöröses-aranybarna, akkor ártalmatlan. Ne harapjunk bele azonnal, puhítsuk egy ideig.
Egyéb élelmiszerekben is felhasználják a gyantát: ismert a retsina, a görögök fenyőízű bora, amelyhez az aleppóifenyő gyantáját adják, így egy különleges ízt kap az ital.
A gyanta felhasználása az iparban és a mindennapokban
A gyanta fő összetevői, a terpentin és a kolofónium, ipari nyersanyagként is használatosak. Megtaláljuk őket pl. a ragtapaszok ragasztóanyagában, különböző tisztítószerekben és festékekben is.
Ezenkívül a papírgyártásban, a gumiabroncs készítésében, a műanyagáruk és égésgátló anyagok előállításában is szerephez jutnak.
A húros hangszerek húrjait kolofóniummal, a gyanta egyik alkotójával kezelik. A sportban is fontos szerephez jut a gyanta: a kézilabdázók a jobb, biztosabb fogásért használják. Sajnos hátránya is van: a gyanta miatt jobban csúszik, szennyezettebb lesz a padló is.
Borostyán: titokzatos drágakő gyantából
A szépséges borostyán, amit borostyánkőnek is neveznek valójában nem kő, hanem megkövült gyanta.
Az ősidőkben még Európa nagy részét is trópusi fák borították. Ezeknek a zömmel tűlevelű fáknak többsége gyantát választott ki, amely aztán a levegőn gyorsan megszilárdult. A víz alá került területeken mély üledékrétegbe süllyedtek, és sok millió év alatt, a nagy nyomáson, levegő nélküli körülmények között borostyánná alakultak. Napjainkban az előkerült borostyánokat főként ékszerkészítésre használják.
A 20. században a természetes gyantákat a szintetikusak váltották fel. Egyes országokban, így például Portugáliában azonban újra emelkedik a természetes gyanták kitermelése.
