Réti bolhafű, a természetes rovarűző

Nedves rétek, vízpartok, tartós pocsolyák későnyári napsárga virága.

A réti bolhafű (Pulicaria dysenterica) fészkesvirágzatú, az őszirózsafélék családjába tartozó, eurázsiai elterjedésű egy-két arasz magasságú lágyszárú és évelő növény. A “Pulicaria” tudományos nemzetségnév bolhát jelent, és a frissen megtört levelek illata vagy a száraz növény füstje valóban rovarűző, a “dysenterica” fajnév vérhast, dizentériát jelent, ami ellen a növény teája lehetett hatásos, ha legalább a hasmenést mérsékelte.

A napsárga fészkes virágok

A réti bolhafű gyökérzete sűrűn átszövi a nedves talajt, a felszín alatti gyöktörzs kúszásával gyorsan terjed, szinte mindig nagy foltokat borít. A szár egyenesen felálló, csak a vége felé ágazik el. Az egész növény fehéresen molyhos-gyapjas, nedve fanyar összehúzó, mindkét tulajdonság védi valamennyire a legelő állatoktól. A szárlevelek ülők, lándzsásak, hullámosak, fodrosak, a színén besüllyedt, a fonákon kiemelkedő erekkel, mélyen szíves vállal ölelik a zöld szárat.

A fészkek hüvelyknyi átmérőjűek, a több sorban álló fészekpikkelyek keskeny árszerűen hegyesedők, bozontosak. A csöves virágok a fészek közepén aranysárgák, a nyelves virágok sugarai keskenyek, elállók, rövidebbek, mint a hasonló fészkű peremizseké (Inula fajok). A virágnyílás kései, júliustól októberig tart, a virágokat rovarok porozzák. Az apró termés szőrös bóbitás kaszat, a bóbita tövét összenőtt pikkelyekből álló koronácska veszi körül, ami a peremizsektől elkülönítő határozói bélyeg.

Vízbe lóg a lába

A réti bolhafű rendkívül vízigényes növény, mocsaras réteken, álló- és folyóvizek partjain, többnyire tömegesen él. Agyagos talajon kisebb pocsolyákban és ezek szélein is megtelepszik, és persze túléli a szárazabb időszakokat is, az esők után a gyöktörzsekből újabb hajtások bújnak elő.

Réti bolhafű terjeszkedő foltja