Selyemmályva, ami minden mást túlnő

Selyemmályva, ami minden mást túlnő

Selymes tapintású, hatalmas lágyszárú, amelyet egykor haszonnövényként tiszteltek, ma gyomként üldöznek.



A sárga selyemmályva (Abutilon theophrasti) ázsiai származású, a mályvafélék családjába tartozó, termetes, lágyszárú, egyéves növény. Az “Abutilon” nemzetségnév arab eredetű, amely eredetileg is ezt a növényt vagy valamelyik közeli rokon, hasonló mályvafélét jelölte. A fajnév Theophrasztosz ókori görög természettudós botanikusnak állít emléket.

Méteres és bársonyos

A növény minden része selymes tapintású, ami az inkább bársonyosnak mondható szőrzetnek köszönhető. A sárga selyemmályva legalább egy, néha két, ritkán három méter magasra nő, ami egy lágyszárú egynyári növénynél hatalmasnak számít. Fás növények és nagy áttelelő gyökérzetű évelők között persze nem számítana óriásnak. Kerti rokonai között évelők és kúszó cserjék is vannak, változatos színű virágokkal.

Nemcsak nagyra, de gyorsan is nő

A sárga selyemmályvát kínai mintára szinte mindenhol a világban kipróbálták rostnövényként. Bevált, de a kender, a len és a gyapot a textilipar számára jobbak voltak, ezért a termesztésből kiszorították, viszont gyomnövényként minden kontinensen ott maradt. Melegigényes, késő tavasszal csírázó növény, de olyan gyorsan nő, hogy a cukorrépát, a szóját és még a kukoricát is beárnyékolja. Vegyszeres gyomirtókkal és kézi gyomlálással megfékezhető, kapát-kaszát nem ajánlanak, mert a bomló maradványok is gátolják a haszonnövényeket. Szerencsémre a táblák szélén és az utak mentén megmarad a selyemmályva, hogy lefényképezhessem. Számomra kellemes fotómodell, nem kell leguggolnom hozzá.

Mindenhol ott marad, évtizedekig előbújhat

A sárga selyemmályva erős, vastag szára bársonyosan szőrös, a hosszú nyelű, arasznyi nagy, szíves-kerekded levelek szórt állásúak, csipkés élűek, hegyes csúcsba görbülnek, mindkét oldalukon selymes tapintásúak. A levél közepéből nagyon jól látszó erek indulnak a szélek felé. A virágok vagy a virágzati tengelyek a levélhónaljakból indulnak. A csésze a növénycsalád többi tagjától eltérően egykörös, azaz nincs külső csésze. Az öttagú virágokat alulról a hegyes szőrös csészecimpák ölelik, a sárga szirmok látványosan kiterülnek, A 10-15 termőlevél és a porzók a virág közepén csoportosulnak. A kört alkotó csőrös résztermések többmagvúak, zöldről feketére váltva megkeményednek, majd felül nyílnak. Egy növénynek tízezer magja is lehet, melyek ötven évig csírázóképesek.

selyemmalyva minden mast tulno 02
Selyemmályva arasznyi kerek levele

selyemmalyva minden mast tulno 03
Selyemmályva csipkés élű erezett levélfonáka

selyemmalyva minden mast tulno 04
Selyemmályva bársonyosan szőrös szára

selyemmalyva minden mast tulno 05
Selyemmályva virágzó és termést érlelő hajtása

selyemmalyva minden mast tulno 06
Selyemmályva szőrös csészecimpái

selyemmalyva minden mast tulno 07
Selyemmályva teljesen kinyílt virága

selyemmalyva minden mast tulno 08
Selyemmályva éredő termése

selyemmalyva minden mast tulno 09
Selyemmályva csőrös fekete résztermései

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR