Van az a pillanat, amikor az ember este kilép a kertbe, a járda szélén meglát egy zömök, rücskös, komoly tekintetű varangyot, és kétféleképpen reagálhat. Az egyik verzió a visszahőkölés. A másik az, hogy azt mondja: na végre, a valóság inkább a másodikhoz áll közel. A varangy ugyanis nem ijesztgetni jár a kertbe, hanem dolgozni. Csigát, rovart, pókot, férget és sok más apró gerinctelent fogyaszt, vagyis pont azok közül tüntet el jó néhányat, amelyekkel a kertész általában nincs túl bensőséges viszonyban. Mégis sok ember ösztönösen idegenkedik tőle. Rücskös, lassú, földközeli, nem cuki a klasszikus értelemben, és még a neve sem segít sokat a PR-ján.
Nálunk is volt már olyan este, amikor locsolás után egyszer csak ott ült a terasz közelében egy varangy, és az első meglepetés után inkább kíváncsiság lett belőle, mint viszolygás. Pár ilyen találkozás után egészen más szemmel néz rá az ember: nem valami baljós, nyirkos kertszéli rémséget lát benne, hanem egy csendes, hasznos éjszakai segítőt, aki pont akkor jár szolgálatba, amikor a legtöbb kerti kártevő is megmozdul.
Pedig ha van állat, amelyik tényleg megérdemelne egy kicsit jobb sajtót a kiskertekben, az a varangy. Ráadásul Magyarországon a kertben felbukkanó legismertebb fajok, például a barna varangy és a zöld varangy is védettek, vagyis nemcsak hasznosak, hanem természetvédelmi szempontból is fontos élőlények.
Milyen varangy bukkanhat fel a kertben?
A legtöbb hobbikertész nem fajhatározóval járja körbe este az ágyásokat, ezért teljesen rendben van, ha valaki egyszerűen csak annyit mond: varangy. De azért nem árt tudni, hogy a magyar kertekben és települési környezetben leggyakrabban két ismert fajjal találkozhatunk.
A barna varangy
A barna varangy zömökebb, földszínűbb, klasszikus „varangyosabb” megjelenésű állat. Magyarországon szinte mindenütt előfordulhat ott, ahol a szaporodásához megfelelő víz is található a közelben. Táplálékát a szárazföldön keresi, főként gerinctelenekből áll az étrendje, és főleg alkonyatkor, hajnalban, illetve esős időben aktív.
A zöld varangy
A zöld varangy foltosabb, mintásabb, és különösen jól alkalmazkodott az ember közelségéhez. Lakott területeken is gyakori, sőt sokszor kifejezetten jól érzi magát települési környezetben. Éjjel aktív, nappal többnyire rejtőzködik, búvóhelynek használhat repedéseket, üregeket, farakásokat, kövek alját vagy más védett zugokat.
A kertész szempontjából a lényeg nem az, hogy rögtön latin névvel mutatkozzon be a vendég, hanem az, hogy mindkét faj kifejezetten hasznos jelenlét lehet a kert ökológiai rendszerében.
Miért hasznos a varangy a kertben?
Itt jön az a rész, ahol a varangy látványosan jobb fejnek bizonyul, mint ahogy első pillantásra gondolnánk. A varangy nem a salátát eszi, nem a paradicsomot dézsmálja, nem a vetőmagot túrja ki, és nem dísznek üldögél a kerti ösvényen. Vadászik. Méghozzá olyan zsákmányokra, amelyek közül több a kertész szemében kártevő vagy legalábbis nem kívánatos vendég.
A varangy étrendjébe tartozhatnak:
- rovarok
- pókok
- giliszták
- ászkák
- csigák
- különféle egyéb gerinctelenek
A barna varangy kifejezetten szárazföldön keresi a táplálékát, és főként gerincteleneket fogyaszt. A zöld varangy szintén rovarokat, pókokat, sőt hangyákat is eszik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a kertben jelenlétük hozzájárulhat a természetes egyensúly fenntartásához.
Miért különösen jó hír ez a hobbikertben?
Mert a hobbikert egyik örök dilemmája, hogyan lehet úgy védekezni a kártevők ellen, hogy közben ne borítsuk fel teljesen a kert élővilágát. A varangy pontosan ebben segít: ingyen dolgozik, éjszakai műszakban vállal szolgálatot, és nem kér mást, csak egy kis nyugalmat meg néhány élhető búvóhelyet. Másképp fogalmazva: ő az a kerti munkatárs, aki nem posztol a munkáról, nem kér kávészünetet, csak csendben eltüntet egy rakás olyan élőlényt, amelyet te nem biztos, hogy szívesen látnál nagy számban.
Miért irtózik tőle mégis annyi ember?
Na, itt válik igazán érdekessé a történet. Mert a varangytól való viszolygás nem egyszerűen „badarság”, hanem részben nagyon is emberi, sőt pszichológiailag érthető reakció.
Az undor ősi vészjelző
Az undorérzés az ember egyik alapérzelme, amely eredetileg nagy valószínűséggel a fertőzések, kórokozók és szennyeződések elkerülését segítette. A pszichológiában ezt gyakran a viselkedéses immunrendszerhez kötik: vagyis ahhoz a mentális-érzelmi rendszerhez, amely igyekszik távol tartani minket mindattól, ami potenciálisan fertőzőnek, romlottnak vagy „nem biztonságosnak” tűnik.
A varangy megjelenése pedig több olyan jellemzőt hordoz, amely ezt az ősi riasztórendszert könnyen bekapcsolja:
- rücskös bőr
- földközeli, „nyirkosnak tűnő” megjelenés
- lassú, kiszámíthatatlan mozgás
- sötétben való felbukkanás
- a békákról, varangyokról keringő régi mítoszok
Magyarul: sok ember nem azért idegenkedik a varangytól, mert ténylegesen veszélyes, hanem mert az agya túl lelkes veszélyjelzőként reagál rá.
A „nyálkás és biztos valami baja lesz tőle az embernek” tévhit
A varangy klasszikus imázsproblémája, hogy sokan automatikusan valami undorító, fertőző, bőrbajokat okozó állatnak képzelik. Ezt erősítik a régi hiedelmek is: hogy ragyát okoz, hogy „megpisil és megvakít”, hogy jobb messziről kerülni, mert valami biztos történik.
A valóság ennél józanabb. A zöld varangy bőrmirigyei valóban termelnek méreganyagokat, de ezek hatását az emberek rendszerint erősen túlbecsülik. Normál körülmények között nem veszélyes az emberre. A váladék nyálkahártyára vagy szembe jutva csípő, égető érzést okozhat, ezért kézbe venni amúgy sem jó ötlet, de a közkeletű történetek jó része egyszerűen legenda.
A kézbe vett varangy ijedtében vizelhet is, de ettől sem lesz semmi baja az embernek, és nem „céloz a szemre”. A rossz hír tehát a rémtörténeteknek szól. A jó hír a varangynak.
Miért marad fenn mégis az idegenkedés?
Mert az undor nem mindig racionális. Ha valamit gyerekkorunktól úgy látunk, mint „csúnya”, „taszító”, „mérgező”, „nyálkás”, akkor később is könnyebben kapcsoljuk hozzá ezeket az érzéseket. Ráadásul a varangy nem az a típusú állat, amelyiknek a külsejét a legtöbben elsőre kedvesnek érzik. És itt van az egészben valami igazságtalanul emberi: ami nagy szemű, puha, szép bundás vagy színes, annak könnyebben megbocsátunk bármit. Ami rücskös, lassú és váratlanul bukkan fel a sötétben, arra sokkal könnyebben rámondjuk, hogy fúj. Pedig a kert szempontjából a varangy nem visszataszító figura, hanem kifejezetten hasznos karakter.
Védett is?
Igen. Magyarországon a barna varangy és a zöld varangy is védett faj, természetvédelmi értékük egyedenként 10 000 forint. Ez nem csak adminisztratív részlet. Azt jelzi, hogy ezek az állatok természetvédelmi szempontból is értékesek, és nem szabad bántani, pusztítani vagy indokolatlanul zavarni őket. A kétéltűek állományát világszerte sok helyen veszélyezteti az élőhelyek eltűnése, a vízszennyezés, az utak forgalma, a szárazodás, a növényvédő szerek használata és az emberi tudatlanságból eredő irtás. Vagyis amikor egy varangyot békén hagysz a kertedben, nemcsak egy hasznos állatot kímélsz meg, hanem egy védett élőlényt is.
Mit tegyél, ha varangy jelenik meg a kertben?
A legjobb stratégia meglepően egyszerű: ne ess pánikba, és ne akarj azonnal rendet tenni körülötte. A varangy számára sokat jelenthet:
- egy kicsit vadabb kerti zug
- farakás, kövek közti rés, komposzt környéke
- árnyékos, nyirkosabb búvóhely
- sekély ivó- vagy vízfelület a közelben
- vegyszerhasználat csökkentése
A teljesen sterilre takarított, élettelen kertet kevésbé kedveli. A természetesebb, változatosabb szerkezetű kertben viszont könnyebben talál menedéket és táplálékot.
Amit ne tegyél
- ne bántsd
- ne vidd arrébb csak azért, mert nem tetszik
- ne fogdosd feleslegesen
- ne fújd le semmivel
- ne számold automatikusan kártevőnek
Ha valamiért mégis hozzá kell nyúlni, azt a lehető legkíméletesebben érdemes tenni, és utána kezet kell mosni. De az alapelv maradjon az, hogy a varangy nem ellenség, hanem vendégmunkás. Ráadásul védett vendégmunkás.
Miért lenne jó, ha többen más szemmel néznének rá?
Mert a kertészkedés hosszú távon nem arról szól, hogyan tüntetünk el mindent, ami nem rózsaszín, szabályos és fotogén. Hanem arról is, hogyan ismerjük fel, kik azok az élőlények, amelyek valóban velünk dolgoznak. A varangy pont ilyen. Nem dekoráció, nem influencer, nem a kert sztárja. Nem is akar az lenni. Ő inkább a háttérben végzi a dolgát: este előjön, vadászik, eltűnik, és közben csendben segít fenntartani valamit abból az egyensúlyból, amit mi emberek néha túl nagy lendülettel borítunk fel.
Amit érdemes hazavinni ebből az egész varangyos történetből
- a varangy nem a kert ellensége, hanem hasznos ragadozó
- főként gerincteleneket, köztük sok nem kívánt kerti apróságot fogyaszt
- a tőle való undor pszichológiailag érthető, de többnyire nem a valós veszélyről szól
- a róla keringő rémtörténetek nagy része túlzás vagy tévhit
- Magyarországon a gyakori kerti varangyfajok is védettek
A varangy nem csúnya hiba a kertben, hanem az ökológiai intelligencia jele
Lehet, hogy első pillantásra nem ő lesz a kert legnépszerűbb lakója. Nem versenyez a pillangóval szépségben, és nem fogja senki levendulás képeslapra tenni olyan könnyen, mint egy katicát. De ettől még nagyon is a jó oldalon áll. Sőt, ha egy kertben varangy él, az sokszor azt jelzi, hogy ott még van valami abból az élhetőségből, amit a természet szeret. És ez, valljuk be, sokkal nagyobb dicséret egy kertnek, mint bármelyik hibátlanul nyírt gyepszegély.
