Vitamindús egytálétel lencsével és sütőtökkel

Vitamindús egytálétel lencsével és sütőtökkel

Fázós napokra.

A hideg időben jól esik egy tál meleg leves vagy egytálétel, amely garantáltan felmelegít a fázós napokon. Az egytálételeket gyorsan elkészíthetjük, kiadós, tápláló vacsorát biztosítanak a nap végén, a fűszerek szinte belülről melegítenek. Az ősz kincsei: a lencse és a sütőtök kerülnek ebbe az izgalmas receptbe, érdemes kipróbálni!

egytaletel lencse sutotok 02

Hozzávalók

  • 130 g lencse
  • 1 Hokkaido tök
  • 1 hagyma
  • 3 sárgarépa
  • 3 paradicsom
  • 1 evőkanál olaj
  • só, bors
  • 2 evőkanál curry
  • chili

Elkészítés

A lencsét a szokásos módon főzzük meg, majd öntsük le róla a főzővizet. A tököt mossuk meg, magozzuk ki és vágjuk kockákra. A hagymát aprítsuk fel, a répát hámozzuk meg, és hosszában vágjuk félbe. A feleket pedig vágjuk kb. fél cm-es szeletekre. A paradicsomot vágjuk apróra.

A hagymát dinszteljük meg az olajjal együtt egy nagy edényben, majd adjuk hozzá a tököt, a sárgarépát. Öntsünk rá annyi vizet, ami ellepi a zöldségeket, és fedő alatt pároljuk 15 percig közepes lángon. Ezután fűszerezzük chilivel és kicsit pirítsuk meg. Adjuk hozzá a paradicsomot és kevés vízzel forraljuk fel. Kedvünk szerint ízesítsük a maradék fűszerekkel. Adjuk hozzá a lencsét és folyamatosan kevergetve annyi vizet, ami a krémes állaghoz szükséges. Alacsony lángon még főzzük össze.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR