A legtöbben látásból már ismerjük ezt a dekoratív növényt, még ha a nevét esetleg nem is tudtuk.
Akár egy méter magasra megnövő, messziről feltűnő, örökzöld díszcserje.
A borbolyafélék családjába tartozik. Levelei bőrneműek, páratlanul szárnyaltan összenőttek, tüskésen fogas, tojásdad vagy elliptikus levélkéből állnak, melyek mindkét oldalukon fogat viselnek.
A levél színe fényes, sötétzöld, ősszel megvörösödik, fonákja világoszöld. A virágok aranysárgák, gyakran vörösesen futtatottak, felállók, bugaszerű fürtben állnak.
A bogyó éréskor kékes-deres, gömbölyded, levele bíborvörös, benne 2-5 vörösesbarna, fényes maggal.
Félárnyékos humuszos talajt kedveli, kertekben parkokban gyakori. Nálunk a kertben most virít, csodálatos látványt nyújt.
Hazája Észak-Amerika nyugati része, Brit Columbiától Észak-Kaliforniáig.
1823-ban hozták be Olaszországba. Ma már egész Dél-Európa ültetik, olykor ki is vadul nálunk is.
Mint más borbolyaféléken, a mahónián is tanulmányozható a porzók ingerelhetőségének ritka jelensége. A rovar érintésére a porzó hirtelen a bibe felé csapódik, és a virágport a látogatóra keni.
Rajta kívül díszcserjeként nevelnek több igen dekoratív amerikai és távol-keleti fajt, mint a kaliforniai és mexikói kúszó mahónia, a japán mahónia, a télen is virágzó kínai páfránylevelű mahónia és a Himalájáról származó bealei mahónia. 1850-ben sikerült először hibrid nemzetséget előállítani a sóskaborbolya és közönséges mahónia keresztezésével.
