Aztán megkezdi izgalmas életet, amely szeptemberben kezdődik és tavasszal új család alapításával folytatódik.
A padlásdarázs természetesen nemcsak a padláson lakik
Fészkei fagerendákon, ereszek alján, nagyobb köveken is fellelhetők. Vidéken talán alig akad olyan kertes ház, amelynek padlásán ne lógna a gerendákon az elhagyott, régi sejtsora.
Kora tavasszal, amikor az áttelelt anya családalapításhoz kezd, először is a leendő fészek alapját, majd nyelét, vagyis tartóoszlopát készíti el.
Még nem épített fészket, mégis tudja mekkora terhet kell annak elbírnia, milyen rugalmasnak kell lennie. Egy egész napig eltart, amíg az alap elkészül, és még egy napba, amíg a fészek tartóoszlopa áll.
A harmadik napon építi fel első sejtjeit. Nem olyan hordó alakút és csak úgy összedobálva, mint a dongóméh teszi, hanem szabályos hatszögleteset.
Érdekes, hogy az első sejtek hengeresek és csak akkor válnak szögletessé, amikor oldalukból kinő a mellettük lévő sejt oldalfala. A sejtek az első sejtek körül csigavonalban épülnek egymás után és a legkülső sejtsor oldalfala így mindvégig domború marad. Alighogy 2-3 sejt elkészült, az anya bedugja a potrohát, és alapjára egy-egy petét rak.
Mondhatnánk azt, hogy a darázs petéit a sejt mennyezetére akasztja. A fészek ugyanis legtöbbször nyílásával lefelé csüng a cserépen vagy a gerendán, és emiatt nincs padlója, csak mennyezete.
A lárvák kibújását az anya éberen figyeli. Az első napokban a begyéből származó nedvekkel táplálja a kicsinyeket, később az étlapjuk változatosabb lesz. A darázsanya élő rovarokat darabol szét, és azoknak a kásás pépjével eteti a kicsiket.
Az első lárvák etetése közben az anya újabb sejtek építésén is fáradozik, nem is fejlődnek ezért belőlük csak apró munkásdarazsak. Néhány hét múlva selyemhálózsákot fonnak maguk köré, abban bebábozódnak, és átalakulnak kifejlett darázzsá.
A frissen kibújt fiatalok először toalettjüket hozzák rendbe, s meglátogatják fejlettebb lárvatestvéreiket. A lárvák fejébe harapnak, mire azok nyál-csöppet bocsátanak ki a szájukon, amit a fiatal darazsak mohón felszürcsölnek.
Majd a fészekben sétálnak, közben szárnyaik megszáradnak, kitinruhájuk is végleg megkeményedik. Néhány óra múlva már darázstestvéreiktől kérnek ennivalót, majd fokozatosan beállnak a munkások közé. Előbb a kint jártaktól átvett építőanyaggal kezdik a sejtek továbbfejlesztését, s pár nap múlva már maguk járnak építőanyag és táplálék után.
Fészkük pehelykönnyű, fala papírvékonyságú, mégis szilárdan tartja a sok lárvát és rovart. Szürke, itatósszerű, de az esőnek mégis ellenáll.
De honnan szedik ezt a különleges építőanyagot?
A padlásdarazsak kerítésdeszkákat, régi faoszlopokat, nádtetőket keresnek fel és erős rágóikkal kis darabokat rágnak le azokról. Közben a lekapart fatörmeléket nyálukkal gombócokká gyúrják, és azzal a fészkükbe repülnek. Az építendő részen a gombócot hártyavékony lappá simítják, s ez a levegőn hamar darázspapírrá szilárdul.
A szaporodó sejtekben egyre több munkás fejlődik. A növekvő lárvatestvérek számára is mind több, mind változatosabb ennivalót hordanak. Ennek következtében az új szülők is napról napra erősebbek lesznek, és velük együtt erősödik az egész család.
A lép közepe csaknem kiürül, és a fehér bábkoszorú mind szélesebb gyűrűvé tágul. A lép szélein minden sejt foglalt, benne fejlődik a legifjabb nemzedék. Kedvező időjárás esetén, ha az új sejtek építése nem elég gyors, a lép közepén szabaddá vált sejteket kitakarítják, és az anya azokba is petét rak.
A munkások a fészek körüli feladatok ellátását átveszik az anyától. Egyesek csak sejteket építenek, mások a régieket tisztogatják, a dajkák csak a lárvákat etetik. Az egész család munkájára a fészek peremén őrt álló katonák vigyáznak. Nem léphet a fészekbe padlásdarázs, ha csápbeszéddel előbb nem igazolja magát. Ha veszély közeleg, csápjukat magasra emelik, és rágójukat széttárják. Általában békés természetűek, fullánkjukat csak végső esetben használják. A fészküket akár 20-30 cm-re megközelíthetjük és ha nem kapkodunk, őket nem zavarja a jelenlétünk.
Nyár közepén, amikor már 25-30 darázs nyüzsög a fészek körül, alábbhagy a fészeképítési láz. A sejtek megteltek utódokkal, sok táplálék kell nekik. Ezekben az időkben gyakran látni darazsakat a virágokon, ahol a nektárhoz is könnyen hozzájutnak, és táplálékrovar is akad mindig.
Pár héttel később bújnak ki a sejtekből a kampós csápvégű hímek. A jól táplált nyári nőstények is mindinkább érdeklődni kezdenek irántuk, míg a barátság násszá nem fejlődik.
A párok legkésőbb szeptember elején egymásra találnak, hogy nem sokkal később ismét szétváljanak. A hímek kószálnak még egy ideig, majd a szeptemberi esők, októberi hidegek végeznek velük.
A megtermékenyített nőstények nem térnek már vissza családjuk körébe, hanem egyedül keresnek teleltetésre alkalmas búvóhelyet, hogy a hosszú téli álom után, ösztönüknek engedelmeskedve, önállóan alapítsanak egynyári családot.
