Kiváló mézelőnövény.
A barkócaberkenye, más néven barkócafa vagy barkóca (Sorbus torminalis) középtermetű, lombhullató fa. Európában sokfelé őshonos, Magyarországon a középhegységekben és dombvidékeken fordul elő, a tölgyesek jellemző elegyfája.
Díszfaként is ültetik, ideális választás, ha kisebb termetű, kevés törődéssel beérő növényt keresünk. Ugyanakkor természetes sövény is nevelhető belőle. Ha mi nem fogyasztjuk el a gyümölcsöket, a madarak biztosan örülni fognak neki.
Elterjedt magyar neve a barkócaberkenye, de használatos volt a barkócafa, barkolcsa, uckurucfa elnevezés is. A népnyelv "bunkósbot" vagy "bercőkés bot" elnevezéssel is illeti, mivel gyakran készítettek belőle furkósbotokat. (A fát tavasszal megszurkálva, a sebzések helye őszre görcsösre forr, ami alkalmassá teszi furkósbotnak.)
Melegkedvelő, a csapadékos nyárelőt, sok napsütést és tartós nyári meleget szereti. Ennek ellenére a fagyokat és az árnyékot is jól viseli. Kerüli a száraz homokot és a nedves talajokat. Az átültetést rosszul tűri.
Mélyen karéjos levelei ősszel gyönyörű színekben – sárgában, bíborban, vörösben – pompáznak. Fehér, bódító illatú virágai május-júniusban bogernyőben nyílnak. Kiváló mézelő növény.
Szeptemberben kezd érni kerek, eleinte zöldessárga, később barna, fehéren pontozott termése. A körte vagy alma formájú gyümölcs ehető. A barkócaberkenye termése akkor válik élvezhetővé, amikor már megcsípi a dér. A fagyos hőmérséklet hatására barna és puha, szottyos lesz a gyümölcs. Az íze édes-savanykás, fogyasztható nyersen, de készülhet belőle szósz, befőtt, lekvár is. A népgyógyászat gyomor- és bélbajok orvoslására ajánlotta.
Bevezető kép: Mike Finn
