Az erkélyek felvirágoztatásába kezdtek Olaszországban: kettős célt szolgál a mozgalom

Az erkélyek felvirágoztatásába kezdtek Olaszországban: kettős célt szolgál a mozgalom

Együtt a kertészekért.

Hollandiában oda a virágszezon, szemétre kerültek a gyönyörű tulipánok. Hazánkban is haldoklik a piac, bár akadnak, akik online házhoz szállítással próbálják megmenteni a rengeteg befektetett munkát.

Olaszországban hasonló módszerrel próbálkoznak, azonban nem csupán a kertészeket szeretnék segíteni, de egyben a lakosok kedvét is javítanák. Mint ismeretes, Itáliában hetek óta heroikus küzdelem folyik a koronavírus ellen, miközben a kórházakban aggasztóan magas nap mint nap az elhunytak száma, az emberek a lakásaikban rekedtek. A minimális kimozdulást a többség számára most az erkélyek, balkonok jelentik: itt levegőznek, énekelnek, koncerteznek, táncolnak az olaszok.

olaszorszag erkelyek 05

Így talán nem is meglepő, hogy a mozgalom ezekről a tenyérnyi helyekről szól, egészen pontosan a ’Virágos erkélyek’ nevet viseli. Ennek keretében, ha valaki az interneten rendel virágot, azt házhoz szállítják, amennyiben részt vesz a kezdeményezésben.

olaszorszag erkelyek 02

’Díszítsük otthonunkat, ahol most vesztegelnünk kell! ’ – adták ki a jelszót az olasz kertészek.

A Coldiretti mezőgazdasági szövetség arra ösztönzi az olaszokat, hogy a kényszerű otthoni tartózkodás heteiben virágoztassák fel erkélyeiket, ahol sok időt töltenek a kellemes tavaszi időjárásban. Egész biztosan jobb kedvre derülnek azok, akik így visznek színt, formát, játékosságot, szépséget az otthonaikba és a települések életébe. A mediterrán erkélyek egyébként is kedvelt fotótémát jelentenek a turistáknak, hiszen általában roskadoznak a szép növényektől, kaktusztól, leanderektől, muskátliktól, petúniáktól.

olaszorszag erkelyek 04

A virágtermesztők, kertészek, árudák, faliskolák eddig már mintegy 1 milliárd eladatlan növényt dobtak ki Olaszországban. A gazdasági kár óriási, 200 000 munkahelyet és 27 000 vállalkozást érint.

olaszorszag erkelyek 03

Az olasz kormány a napokban engedélyezte a dísznövények és virágok eladását a szupermarketekben, vásárokon és kerti árudákban is. Rómában pedig kinyitott a népszerű virágpiac, igaz még csak hetente egyszer, három órán át tart nyitva.

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR