Ehető levelű bakszakáll, rövid nyitvatartású virágokkal, óriási bóbitával

Ehető levelű bakszakáll, rövid nyitvatartású virágokkal, óriási bóbitával

Sárga virágai igen mozgékonyak, a első reggeli napsugárra nyílnak, délben már csukódnak.

A közönséges bakszakáll (Tragopogon orientalis)  és a nagy bakszakáll (Tragopogon dubius)  hazánkban nagyon elterjedt, élénksárgán virágzó, néha egyéves, gyakran kétéves, ritkán évelő lágyszárú növények. Az őszirózsafélék családjába tartoznak, a pitypanghoz hasonló fészkes virágzatuk van, és a bóbita terméseik is olyan szétfújni valónak tűnnek, csak sokkal nagyobbak, és inkább rázni kell őket, hogy szerteszét szálljanak az ’ejtőernyős’ kaszatok.

Salátának minden része ehető

A keskeny és hosszúkás levelű, jó körülmények között fél méteres magasságot is könnyen meghaladó növények fiatal hajtásai, levelei, bimbói nyersen salátának és párolva is ehetőek. A vaskos gyökerük is finom csemege, de csak a virágba szökkenésig, utána már túlságosan rostos, szívós. A bakszakállak virágzásának érdekessége, hogy reggel az első napsugárra nyílnak, és már délben vagy kora délután becsukódnak, illetve borult esős időben akár egész nap csukva maradnak.

A kecskebak szakállát juttatja eszünkbe

A Tragopogon szó görög eredetű, és a kecskebak szakállát jelenti, a legtöbb európai nyelvbe így, tükörfordítással került be. A hervadó fészekből kilógó fonnyadt nyelves virágok valóban hasonlítanak egy bak szakállára. Az orientalis keletit, a dubius kéteset, kétségeset, bizonytalant jelent, amit nem sikerült megfejtenem, hogy a névadó mire gondolhatott. Számomra a meghatározásuk, elkülönítésük szokott bizonytalan lenni, de enyhítő körülmény, hogy nagyon változatos fajok, számos alfajuk és hibridjük van.

Közönséges vagy nagy bakszakáll: mi a különbség?

A nagy bakszakállnak általában 10 vagy több fészekpikkelye van, ezek hosszabbak, túlnyúlnak a fészek szélső virágain, valamint a fészek alatt a kocsány tölcsérszerűen kiszélesedik. A közönséges bakszakállnak többnyire csak 8 fészekpikkelye van, rövidebbek, nem érnek a fészek pereméig. A virágzati kocsány nem szélesedik, hanem karcsún illeszkedik a fészek aljához. A kaszattermések mindkét fajnál csőrösek, ezzel a hosszú, vékony résszel kapcsolódnak a röpítőkészülékük ernyőjéhez.

eheto levelu bakszakall 02
Közönséges bakszakáll virágzata fölülről

eheto levelu bakszakall 03
Közönséges bakszakáll virágzata alulról

eheto levelu bakszakall 04
Közönséges bakszakáll virágzata oldalról

eheto levelu bakszakall 05
Nagy bakszakáll virágzata fölülről

eheto levelu bakszakall 06
Nagy bakszakáll virágzata oldalról

eheto levelu bakszakall 07
Bakszakáll hosszú csőrös kaszattermései

eheto levelu bakszakall 08
Bakszakáll kaszattermésének röpítőkészüléke

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR