Így együk a ligetszépe finom gyökerét

Így együk a ligetszépe finom gyökerét

Nem fogunk éhen halni a természetben, amíg felismerjük ligetszépét. A gyökere mellett a virága, a levele és az éretlen termése is finom.

A parlagi ligetszépe (Oenothera biennis)  származását, kerti virágként és útszéli gyomként való elterjedését már bemutattam, de most eljött az ideje, hogy az ehető gyökeréről is beszámoljak.

Ligetszépét kertben egyévesként is lehet termeszteni, de a kivadult példányok – amelyekkel én is próbálkoztam – az első évükben csak egy nagy, földhöz simuló tőlevélrózsát nevelnek, a második évük nyarán hozzák a méteres vagy néha még magasabb virágszárukat.

Az idén szeptemberben az általam megfigyelt példányok még virágoztak, a virágok és a még zöld termések ehetőek nyersen és főzve is, de a virágzó tövek alatti gyökér már nem, az elvékonyodott, rostos, szálas. Az ehető vastag répagyökér az első éves példányok tőlevélrózsája alatt van, és októbertől érdemes kiásni. Ilyenkorra a másodéves példányok már csak száraz terméseket hordozó kórók. Az első éves tőlevélrózsákat nem ezek alatt, de a közelükben érdemes keresni.

Hogyan találjuk meg a gyökeret?

Idén volt másfél hónap szárazság a nyár végén, lassabban fejlődtek a tőlevélrózsák, és feltehetőleg az alattuk lévő gyökerek is. Ezért a hosszú őszt kihasználva, decemberig vártam a kiásással. A ligetszépe gyökerei mélyre nyúlnak, kihúzni a leveleknél fogva még homoktalajon sem sikerült. Kellett a szerszám (egy tőrt használtam erre) és az óvatosság, a többség így is elszakadt, vagy akaratlanul is elvágtam.

Milyen megenni?

A vaskos répagyökerek mosás vagy még inkább hámozás után azonnal, nyersen is ehetőek. Egyedi illatuk és ízük van, szerintem nem hasonlít más zöldségre, de nagyon kellemes. Némi borsos, csípős utóíz érezhető volt, de végül is az ennél sokkal csípősebb retkeket is szeretjük. A sós vízben való főzés nagyon gyorsan ment, percek alatt megpuhultak a gyökerek.

Sonkaszínű főtt gyökerek

A német konyhai leírások szerint sonkaszínűre (Schinkenkraut, Schinkenwurz) kellett volna változniuk, ami nálunk csak nagyon haloványan valósult meg. A vízben főtt gyökerek íze is kellemes, a csípős utóíz egy gazdagon fűszerezett levesben alig észrevehető, a bors és a paprika teljesen elfedi. A jövő nyár közepén a friss, még zöld termések megfőzésével is megpróbálkozom.

ligetszepe finom gyokere 02
Ligetszépe első éves decemberi gyökere

ligetszepe finom gyokere 03
Ligetszépe szeptemberi virágai

ligetszepe finom gyokere 04
Ligetszépe terméses kórói

ligetszepe finom gyokere 05
Ligetszépe magvai a felnyitott toktermésben

ligetszepe finom gyokere 06
Ligetszépe kóró elvékonyodott rostos gyökere

ligetszepe finom gyokere 07
Ligetszépe tőlevélrózsája októberben

ligetszepe finom gyokere 07
Ligetszépe első éves decemberi gyökerei

ligetszepe finom gyokere 09
Ligetszépe megmosott gyökerei

ligetszepe finom gyokere 10
Ligetszépe hámozott gyökerei

ligetszepe finom gyokere 11
Ligetszépe halovány sonkaszínű főtt gyökerei

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR