Az alma héja a legértékesebb rész, vitaminokban és anitoxidánsokban is gazdag, ezért csak az hámozza meg, aki nagyon nem szereti megenni. A magok viszont nem evésre valók.
A nagy almába harsogva, fröcskölve beleharapó arc akár az egészséges fogazat reklámja is lehetne, meg persze jó dolog, hogy az alma evéséhez nem kell felszerelés. Évtizedekkel korábban a kásás, édes almafajták éppen azért voltak kedveltek, mert nem mindenkinek volt elég jó foga a harapáshoz.
Viaszos felülete miatt inkább alaposan töröljük meg
A nagymamák és anyukák a filmeken mindig megmossák az almát, mielőtt a gyereknek nyújtanák. Biztos így helyes, bár sokszor úgy érezzük, hogy a felületes öblítés csak szétteríti a piszkot az egész gyümölcs felületén. Szerintünk, ha fenltétlenül szükséges, akkor egy papírzsebkendős törlés a legtökéletesebb előkészítés, amely kielmeli az alma színeit és fényét. A régi viaszos felületű, zsíros tapintású almafajtáknál, például a védőréteg miatt tavaszig biztonságosan tárolható Húsvéti rozmaring fajtánál ez amúgy is elengedhetetlen volt. A még további tárolásra szánt almát viszont ne törölgessük, mert a tapintásra talán kellemetlen zsírosság az alma védőrétege, amely óvja a kiszáradástól és a romlást okozó mikroorganizmusok támadásától.
Héjában a vitamin
Az alma héja a legértékesebb rész, vitaminokban és antioxidánsokban is gazdag, ezért csak az hámozza, aki nagyon nem szereti, ha a foga közé megy egy darabka. A szép hámozáshoz éles bicska kell, és az egyetlen csigában lehántott héjból a kályha fölött finoman illatozó és forgó játékot lehet készíteni.
A mélyedésekben megbújhat a piszok
A legszebb tálalás, ha először hosszában félbevágjuk az almát (pont fordítva, mint a citromot), azaz a kés a kocsány tövén és a csészelevelek maradványain is áthalad, majd ezeket metsszük ki a húsból. Ez tényleg fontos, mert a csészeleveleken is megtapad mindenféle por, és a kocsánymélyedés is több hónapig gyűjtögeti a szemetet. A két fél almát ezután tetszés szerinti számú, vaskosabb vagy vékonyabb gerezdekre vághatjuk. Ezután már csak egy-egy kanyarítás kell a keskeny pengéjű késsel, messük ki a gerezdek közepéből a magházat. Nem mintha mérgező lenne, de a pergamenszerű fala valóban a fogaink közé szorul, a magvak pedig nem ennivalók.
A természet szándéka ugyanis az volt a gyümölccsel, hogy a húsa legyen kívánatos, vigyük minél messzebbre, de a magokat ne együk, meg, hiszen belőlük lesz az új fa. A legtöbb növény magvai védekeznek, rossz ízűek, mérgezőek, rághatatlanok; túl akarják élni a gyümölcsevést.
