Három hozzávalóból készül a házi fokhagymakrém

Három hozzávalóból készül a házi fokhagymakrém

Ha fokhagymára van szükséged, csak kibontod.

A fokhagymakrém sokoldalúan és gyorsan felhasználható, segítségével egy-egy étel elkészítésekor munkát és időt takaríthatunk meg. Persze ha házilag állítjuk elő, ugyanúgy rá kell szánnunk mindkettőt a fokhagyma tisztítására, csak épp tehetjük ezt akkor, amikor épp ráérünk és nem akkor, amikor sürget például az ebéd vagy a vacsora elkészítése.

Boros Tímea  mindössze fokhagymát, sót és citromsavat használ hozzá, a következőkben megtudhatjuk, hogyan.

"Idén próbáltam ki először, de azóta már többször is készítettem fokhagymakrémet. A fokhagymát a kertben termeljük, ha nincs annyi vagy kisebbek, akkor háztól szoktam vásárolni.

Hozzávalók:

  • 1 kg pucolt, tisztított fokhagyma,
  • 20 dkg só,
  • és hogy a színét megtartsa, egy kevés citromsav.

Így készül:

Az elkészítéséhez a két kezemre, egy aprítógépre (akinek nincs, fokhagymanyomó is megfelel, csak azzal lassabb) és tisztára mosott üvegekre van szükség. A fokhagymát aprítjuk, sóval és citromsavval keverjük, majd üvegekbe töltjük.

Készítés közben leginkább arra kell figyelni, hogy ne nyúljon az ember a szemébe. Viccet félretéve, a tisztaság a lényeg.

A mennyiség, amit készítek, attól függ, hogy a 7 éves kislányom és a baba mellett mennyi időm van, mert azért a pucolás elég időigényes.

Sokáig eláll, a só tartósítja, a lényeg a tárolásában, hogy ne érje nap, és ne legyen meleg. Például egy spájz tökéletes!

Bármibe használható, pörköltbe, lángoshoz, pirítósra, amire éppen kívánjuk!"

hazi fokhagymakrem harom hozzavalo 02

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR