Hol töltik a telet a kerti tó lakói?

Hol töltik a telet a kerti tó lakói?

Akik maradnak és akik mennek.

Akinek van egy kis tava a kertben, számos élőlényt telepíthet bele, többek közt békát, teknőst, unkát. Ahogy az idő hűvösebbre fordul, lassan a víz és környéke is elcsendesedik. Vajon mihez kezdenek ezek a kétéltűek, hüllők, halak télen, amikor befagy a tavacska?

kerti to lakoi tel 03

A csökkenő hőmérsékletnél a halak a tó aljára, a melegebb rétegekbe vándorolnak, ahol egyfajta nyugalmi fázisba, ’merev’ állapotba kerülnek. Ezalatt csökken az anyagcseréjük üteme és a keringésük is lassul, ebben az időszakban alig fogyasztanak táplálékot.

kerti to lakoi tel 04

A halak áttelelésének legnagyobb veszélyét az oxigénhiány jelenti, ami nagyon rövid idő alatt bekövetkezik akkor, amikor a vízfelszín teljesen befagy. Amennyiben még hótakaró is kerül a jégre, nem termelnek több tápanyagot a vízinövények a fényhiány miatt. Ezzel szemben még CO2 is felszabadul. Ezt mindenképpen el kell kerülnünk úgy, hogy megakadályozzuk a jég kialakulását pl. úszó gyűrűk kihelyezésével.

Még ennél is jobb, ha már ősszel elkezdjük a felkészülést a télre. Amennyiben a tó min. 1,2 m mély, nem szükséges jégmentesítőt sem használnunk. Szedjük ki az elhullott növényi maradványokat, lombot, algákat és tisztítsuk meg a tó fenekét az iszaptól is.

kerti to lakoi tel 02

A felszíni sekély vízbe ültetett vízinövényeket néhány cm-rel a vízfelszín felett vágjuk vissza. Tegyünk fel hálót, hogy a vízbe ne tudjon több levél hullani.

Amennyiben azt vesszük észre, hogy a halak télen a jégtakaró alatt úszkálnak, az túl alacsony oxigénkoncentrációra utal, muszáj cselekedni. Ahelyett, hogy vadul lyukat ütnénk a jégben, elegendő forró vizet beöntenünk, netán meleg levegővel megolvasztani a jeget, ezek szelídebb módszerek a tó lakóinak szempontjából.

kerti to lakoi tel 06

A kétéltűek hidegvérűek, testhőmérsékletük a külső hőtől függ, csak melegben tudnak aktívak maradni. Amikor a külső hőmérséklet 10 °C alá süllyed, akkor már alig tudnak mozogni. Éppen ezért még időben, késő ősszel (októberben) olyan helyet keresnek a szárazföldön, ami nedves, védett rejtekhelyként szolgálhat, ahol csökkent működéssel tudják túléli a téli hónapokat.

kerti to lakoi tel 05

A békák és a teknősök például a talaj üregeit, egérlyukakat, vakondjáratokat, gyökérkupacokat foglalják el. Gyakran a kupacban hagyott avar alá is befészkelik magukat, de a kőrakások, tuskók, repedések is vonzóak lehetnek számukra.

Némelyik kétéltű (pl. gyepi béka, erdei béka, foltos szalamandra) a halakhoz hasonlóan át tud telelni a tó fenekén annak ellenére, hogy nincs kopoltyúja. Ennek oka az, hogy a bőrükön keresztül is fel tudnak némi oxigént venni. Télen minimális anyagcsere mellett számukra ez is elegendő.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR