A túl sok esőnek is örül valaki: a gombaszedők ilyenkor a legsikeresebbek! Néhány érdekesség és tudnivaló következik a gombavadászok hobbijáról.
Valamikor az ánti-ántivilágban az arisztokrácia, a politikai, gazdasági elit legelegánsabb (és legköltségesebb) passziója a falkavadászat volt, amelynek során egy sereg kopó hajtotta a valóságos, vagy csupán elképzelt rókát és a kutyacsapatot erdőn-mezőn, árkon-bokron át követték a lóháton vágtató hölgyek és urak.
Az alábbiakban egy sokkal polgáribb, szerényebb, de hasznosabb vadászatról, a gombavadászatról, az ehető gombák gyűjtéséről lesz szó, amelynek az idénye a kora tavasz és az ősz szokott lenni. Minthogy a gombák leginkább a hűvös és esős években fejlődnek a legjobban, ezért az idén sikerrel jár minden természetjáró, gombagyűjtő és gazdag zsákmányt vihet haza az otthonába, ahol a gombákból értékes és ízletes étkek készülhetnek.
A viszonylag nagy testű, többnyire kalapos gombák ősidők óta hozzá tartoznak az emberek legértékesebb táplálékaihoz, mert jelentős mennyiségű fehérjét biológiailag aktív vegyületet tartalmaznak. A magyar klíma igen változatos gombaflóra elszaporodását tette lehetővé, ezért sokunknak kedvenc hétvégi szórakozása a gombagyűjtés, amelyhez - a feltétlenül nélkülözhetetlen gombaismeret mellett - csupán egyszerű, túrára alkalmas öltözék, meg egy kosár, vagy szellős papírdoboz szükséges.
Az étkezésre alkalmas gombák a természet anyagcseréjének fontos szereplői, mert az elhalt növények szerves anyagaiból táplálkoznak, ú.n. korhadékbontó szervezetek, amelyek a körülöttük élő növényekkel egy „háztartásban", (szimbiózisban) élnek. Ez egykölcsönös csereviszony, amelyben a gomba a fa-, vagy cserjetársaktól szerves vegyületekhez jut, azok pedig a gombáktól a talajból felvett és összegyűjtött, transzformált szervetlen vegyületeket és a vizet veszik át, vagyis ily módon egymást segítik az életfontosságú tápanyagok megszerzésében. Ez az egymásra utaltság olyan mértékű, hogy a táplálkozási társak egymás segítsége nélkül el is pusztulnak. Ez a gombagyűjtő ember számára igen értékes felismerés, mert a gombavadász tudhatja, hogy milyen erdőben, vagy réten milyen gombát keressen!
A legutóbbi évszázadban az ehető gombákat (csiperkét, laskagombát, sii-take gombát) megfelelő építményekben termelik is, ami azonban nem pótolja, csak kiegészíti a vadon élő gombák fogyasztását.
A nálunk termő gombák egy része mérgező anyagokat (muszkarin, gyromitrin, orelanin, koprin) tartalmaz, amelyek súlyos megbetegedéseket, szélsőséges esetben halált is okozhatnak, ezért különösen fontos, hogy aki gombát kíván gyűjteni, az a szükséges ismeretekkel rendelkezzék!
A gombavadászok tízparancsolata
1. Szeptember és október hónapokban legeredményesebb a gombagyűjtés.
2. A kalapos, étkezésre alkalmas gombák kedvelik az avarral borított, nehezen kiszáradó erdőtalajt, a ligeteket, a réteket és a legelőket. Olykor előtűnnek a kertekben is, különösen ott, ahol a talajt gombatrágyával gazdagították.
3. Csak jól ismert gombát szedjünk fel, az ismeretlen gomba mérgező is lehet. Ebben egy tapasztalt gombász és a gombakönyv értékes segítséget nyújthat.
4. Ismeretlen gombaárustól ne vásároljon gombát!
5. Az ép, egészséges, nem túlságosan fiatal, de nem is elöregedett gombákból készülnek a legjobb ízű ételek.
6. A kiszemelt gombát óvatos csavarással, teljes egészében kell kiemelni a földből. A fatönkön nőtt taplógombát éles késsel kell levágni.
7. A talajából kiemelt gombát minden szennyeződéstől meg kell tisztítani.
8. A számunkra ismeretlen gombát ne keverjük az ismertek közé, hanem tároljuk külön addig, amíg szakember meg nem állapította a mibenlétét.
9. A felszedett gombát vesszőkosárban, vagy egyéb, jól szellőző tároló edényben szállítsuk, mert gyorsan befülled és megromlik.
10. Gombás ételt csak frissen ajánlatos fogyasztani, felmelegíteni nem szabad! Gombamérgezett társunknak azonnal mentőre, vagy orvosra van szüksége!
Három ehető és három mérgező, őszi gomba:
Ehető gombák:
Nagy őzlábgomba: 10-30 cm átmérőjű, barna pikkelyekkel sűrűn benőtt kalap, amely közepén csúcsos. Tönkje hosszú, vékony, törékeny, rajta eltolható gyűrűvel. Lemezei fehérek, sűrűek.
Erdőszéli csiperke: Kalapja fiatalon gyűszű, vagy hegyes harang alakú, kifejlődve fehér, lapos. Tönkje csöves, talpas. A lemezek fehérek, később megfeketednek. A gomba enyhén ánizs-szagú, íze édeskés, diószerű. Lomb- és fenyőerdőben, erdei tisztásokon, utak mellett gyakori. A kerti csiperkéhez hasonlóan dolgozható fel.
Óriáspöfeteg: Emberfej nagyságú, gömbölyű; a külső burok fehér, szarvasbőr szerű a tapintása. Túléretten szét esik, benne barna spóratömeggel. Meghámozva, leforralva, zsírban kisütve kellemes csemege.
Mérges gombák:
Gyilkos galóca: Kalapja sárgás, szürkés; lemezei fehérek; tönkjén lelógó gallér, a tönk tövén jókora bocskor, amely rendszerint mélyen a talajba süllyed, ezért a gomba kiemeléskor könnyen beleszakad a földbe. A fiatal gomba burokban van, a tojáshoz hasonló. Szaga jellegzetes, a nyers burgonyára emlékeztet, az íze lehet émelygősen édeskés is. Mivel a gombaszedők elkerülik, gyorsan szaporodik! Súlyosan, gyakran halálosan mérgező!
Légyölő galóca: Nagytermetű „mesegomba": félgömb alakú kalapja piros, fehér foltokkal tarkítva. Tönkje gumós, lemezei fehérek. Tömegesen jelenik meg fenyőerdőkben október-november hónapban. Régebben légyirtóként hasznosították.
Kerti susulyka: Erdőben, utak mellett, ligetekben, kertekben késő őszig jelenhet meg. Kalapja felpenderedő széllel is kúpos marad, okkerbarna. Tönkje vékony, törékeny. Szaga kellemetlen, íze se jó. Súlyosan mérgező! Gyakran összetévesztik a mezei szegfűgombával.
