Mikor kell télre elzárni a kerti csapot?

Mikor kell télre elzárni a kerti csapot?

A téli fagy kárt tehet mindenben, amiben víz van, úgyhogy az ősz egy pontján téliesíteni kell a csapot, a szivattyút, sőt még a slagot is. De meddig szabad halogatni?

 

Mikor jön el az elzárás ideje?

Ha az időjárás-jelentésben először halljuk vagy látjuk, hogy hajnalra 0 Celsius-fok alá csökken a hőmérséklet, akkor tudjuk, hogy eljött az idő a téliesítésre. A hőmérsékletet általában 2 méter magasságban adják meg, úgyhogy az első fagyos hajnal akár mínusz néhány fokos fagyot is hozhat a talaj szintjén (ahol mindig egy kicsit hűvösebb van). A nyomás alatt lévő víz alacsonyabb hőmérsékleten fagy meg, ezért 1-2-3 fokos mínuszok még általában nem tesznek kárt a csapban. Ugyanakkor a csap elzárásával nem érdemes arra hagyatkoznunk, hogy a meteorológusok fokra pontosan megjósolták-e a hajnali hőmérsékletet. Inkább zárjuk el pár nappal korábban, mint később, például a hidegnek mondott hét előtti hétvégén. Szerencsére ilyenkor már amúgy is ritkán van szükség a kerti csap használatára.

Általában október utolsó hetében zárjuk el a kerti csapot. Aki szeret kockáztatni, november első hetéig is várhat.

Miért fontos téliesíteni a kerti csapot?

A víz térfogata megnő, amikor megfagy, ezért az elzárt vezetékek feszülni kezdenek, majd megrepednek. Az apró repedés télen néha fel sem tűnik, de tavasszal a használatbavételkor csőtörést okozhatnak. Ha nincsenek látványos helyen, akkor akár sok köbméter ivóvíz folyhat el, mire a tulajdonos észreveszi a bajt.

A csap elzárásának lépései

Első lépés: elzárni az alsó szelepet
A kerti csapot eleve úgy telepítik, hogy elzárható legyen. Az elzárásra a mellette lévő aknában, vagy mélyen a föld alá nyúló csőben van lehetőség. Általában az elzáráshoz egy hosszú szárú (akár méteres) kulcsot használnak, amelyet az óramutató járásával megegyező irányba kell ütközésig eltekerni.

Második lépés: kinyitni a felső csapot
A második lépésben ki kell nyitni a már elzárt csapot, hogy kiengedjük a nyomás alatt lévő vizet belőle. A víz ilyenkor megindul, de egy pár másodperc alatt elapad és nem folyik tovább. Hagyjuk is nyitva a csapot!

Harmadik lépés: leengedni a csőben lévő vizet
A legtöbb kerti csapnak leeresztőszelepe is van a föld alatti aknában. Ez lehet egy külön szelep (csap), de az is lehet, hogy az elzárással egyben ez a szelep kinyílik. Ha megnyitjuk, akkor a csap csövéből lefolyik a víz

Negyedik lépés: kiönteni a vizet mindenből, ami a csaphoz csatlakozott
A kertben biztosan van slag, esetleg más locsoló és öntöző, ami a csaphoz csatlakozott. Ezekből is érdemes kiönteni a vizet, mielőtt jönnek a fagyok.

kerti csapot telre elzarni 02

Akinek automata öntözőberendezése van, külön figyeljen, hogy a kút környékén lévő nyomáskapcsolót, a szivattyút és az öntöző csővezetékét is téliesítse. A csővezeték a föld alatt fut, de nem olyan mélyen, hogy védett legyen a téli fagytól. Mégis, nem a csővezeték miatt fontos a téliesítés, hanem az érzékeny öntöző fúvókák miatt, amelyekben akár néhány cseppnyi megállt víz is kárt tehet.

Hogyan kell tavasszal újra megnyitni?

A tavaszi megnyitás már egyszerű! Meg kell várnunk, hogy mikor jön el az első biztosan nem fagyos hét. Ez általában április első hete szokott lenni.

Ha itt az idő, akkor először elzárjuk a fenti csapot. Ezután a föld alatti szelepet megnyitjuk (az óra járásával ellentétes irányban, általában ütközésig elfordítjuk). Ha ez megvan, akkor ekkortól kezdve újra működik a kerti csap. Ha ivásra is használjuk, akkor azért egy fél percig engedjünk belőle vizet, mielőtt a poharunkat megtöltjük.

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR