Ne égesd el a fekete diót! Egy kertészkedő bevált módszere a nyugati dióburok-furólégy kártétele ellen

Ne égesd el a fekete diót! Egy kertészkedő bevált módszere a nyugati dióburok-furólégy kártétele ellen

Évről évre nagy veszteséggel szembesülnek a diófa-tulajdonosok.

Pedig nem kellene, hogy a megfeketedett héjú dió kárba vesszen – fejtette ki a Facebookon megosztott posztjában Tóth Árpád, aki azt is részletesen leírta, pontosan milyen lépésekből is áll a kulcsfontosságú módszer. Az alábbiakban tőle tudhatjuk meg a részleteket:

"Tavalyelőtt ősszel a tönkrementnek hitt diótermésünket pótlandó a neten kerestem eladó dióbelet. A felvásárló-kereskedőtől hallottam, hogy Borsodban is fekete a diótermés, de a dió gyűjtéséből is élő helyi családok betonkeverő segítségével takarítják le a megfeketedett dióburkot a csonthéjról és így mentik meg a termés javát. A betonkeverőtől a keverőszárig már a mennyiségbeli különbség vitt.

ne egesd a fekete diot 02

Korai szedés, kevesebb kár

A korai leverés, leszedés fontosságára pedig a mogyoróval való tapasztalataim vittek rá. Vegyszermentesen kertészkedem, így a mogyoróormányos ellen se nagyon tudtam mit tenni, míg észre nem vettem, hogy augusztus vége táján, a mogyoró héja már csontos, a bele szinte teljesen érett, de benne a bogár lárvája még nem kezdett el táplálkozni, így, ha az ember nem várja meg, amíg magától elkezd hullani a mogyoró, hanem néhány héttel korábban leszedi és megtöri, akkor a megelőzheti a lárvát.

ne egesd a fekete diot 03

A valódi probléma

Hasonló a helyzet a dió esetében is. Ha korán leszedjük és megtisztítjuk a diót, akkor leelőzhetjük a légy nyüve által okozott sérülésen át bejutó gombás fertőzéseket.

Én attól tartok, hogy a nyű kártétele miatt sokkal nagyobb az esélye a gombákkal való másodlagos fertőződésnek. Ennek okán a régi gyakorlattól eltérve, nem tárolom hájasan a diót. Azonnal megtöröm, megpucolom, ledarálom és megy a fagyasztóba. Ott ugyanúgy viselkedik, mint régen. A friss fogyasztásra elől hagyott pucolt dióbél néhány nap alatt szemmel láthatóan sokat szárad. Az így megmentett dióbél esetében tapasztalható, hogy sötétebb a dióbél "bőre". Az íze és illata viszont kellemes marad.

ne egesd a fekete diot 04

Két év alatt összesen talán tíz kiló dióbelet sikerült megmenteni. Idén nagyjából 15%-os volt a veszteség, tavaly sokkal nagyobb, mivel nem pucoltam meg elég korán a termést.

Régen sem várták meg az emberek, hogy magától lepotyogjon a dió. Ahogy megrepedt a zöld burok, azonnal leverték. Még egy mondásra is emlékszem, miszerint: a dió metszése az őszi verés.

ne egesd a fekete diot 05

A módszer (az eredeti Facebook-bejegyzés alapján)

NE ÉGESD A FEKETE DIÓT!!!

Azzal magyarázzák a kerti füstgyárak lelkes hívei a megfeketedett dió égetése iránti elkötelezettségüket, hogy ezzel lehet elpusztítani a nyugati dióburok-fúrólény lárváit és visszaszorítani a külföldről behurcolt rovar terjedését. Csakhogy van ezzel egy kis bibi.

Mire nálad lepotyog a fekete kabátos dió, addigra a nyű már réges-régen a fád alatti talajban szuszogja téli álmát. Ha találsz véletlenül olyan diót, ahol a burok alatt kóricál még néhány eltévedt nyű, azt dobd nyugodtan egy vödör vízbe és ezzel máris elintézted az apróságok további sorsát.

Azt már csak halkan súgom meg, hogy a fekete burok alatt az esetek legnagyobb részében a mag nagyjából sértetlen. Csak a megfeketedett és megkeményedett burok miatt egy picit macerás hozzá jutni. De erre is van trükk.

Ne várd meg, míg magától lepotyog a dió. A dióbél ugyanis nem a légy lárvája miatt feketedik és keseredik meg, hanem a lárva okozta sérülésen keresztül bejutó kórokozók miatt.

Verd le, szedd le a diót már szeptember közepén. Kisebb termés esetén szedd vödörbe, tölts rá egy kis vizet. Egy óra alatt kinyiffannak a kósza nyüvek és felázik a fekete burok.

Ezután egy fúrógépbe fogott keverőszárral kulturáltan lepofozhatod a fekete felesleget, majd egy kis száradás után rögtön törd és pucold meg a dióbelet. (Nagyobb mennyiségnél használj betonkeverőt!)

ne egesd a fekete diot 06

Nálam, egy varjú ültette fa esetében nagyjából 15%-os a veszteség. Lehet, hogy az agyonnemesített egyedeknél nagyobb a kártétel, de egy próbát biztos megér."

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR