Puha gólyaorr: hajítógépként lövi ki a magjait

Puha gólyaorr: hajítógépként lövi ki a magjait

A csupaszőr növény a száraz gyepekben teljes négyzetmétereken borítja a talajt.

A puha gólyaorr (Geranium molle) a gólyaorrfélék családjába tartozó, egyéves, arasznyi magasságú, lágyszárú növény. A “Geranium” tudományos nemzetségnév ógörögül darut jelent, és természetesen nem a madár orráról, hanem a növény csőrszerűen megnyúlt terméséről kapta a nevét. A “molle” fajnév puhát jelent, amit az egész növény lágysága és szőrössége indokol. A gólyaorroknak mintegy négyszáz faja él az összes földrészen elosztva. Közép-Európában tizenhat honos, de még ezek elkülönítését is lassan tanulom meg, viszont szívesen megosztom a tapasztalataimat.

A gólyaorrokat felismerni nem nagy kunszt, de azon belül a fajokat meghatározni, az bizony komoly feladat

A puha gólyaorr általában egyéves, de a késői csírázásból néha palántaként áttelelő, tövétől ágas, szőrös növény. Szinte mindig csak foltokban találkoztam vele, több négyzetméter területen arasznyi magasságban összefüggően borít a lombja. A levelek legfeljebb olyan hosszúak, mint szélesek, tenyeresen öt-kilenc osztatra tagoltak, az osztatok a csúcsukon karéjosak.

A száron és a leveleken a sűrűn álló, apró, egyszerű és mirigyszőrök mellett hosszabb szőrök is vannak. A virágok párosával állnak, a szőrös csésze a bimbót még zárja, virágzáskor kiterül, majd eleinte a termést is bezárja az érésig, amikor újra kinyílik. Az öttagú virág szirmai bíboros-pirosak, hegyesen, mélyen kicsípettek, első ránézésre tévedésből akár tíz szirmot is feltételezhetnénk.

A termés csőrössége az öt bibeszál összenövéséből alakul ki, a résztermések alsó részében vannak a magvak, a felső részük a hajítógép csőr. A részterméskék teljes felületükön harántredősek, kopaszak, azaz szőrtelenek. A csőr a teljes éréskor hirtelen alulról felfelé meghasad, felcsapódik és a résztermést kilövi néhány méterre. A bibeoszlopon csak az ívben felhajló csőrök maradnak. Néhány más gólyaorr fajnál csak a magvak repülnek, és ilyenkor a ’hajítógép nyitott kanalai’ is a bibeoszlopon maradnak, ami még érdekesebb látvány, és persze növényhatározói bélyeg. A levelek őszre megszínesednek, sárgulnak, pirosodnak, a szőreik lekopnak.

Száraz gyepek növénye

A puha gólyaorr a száraz gyepek növénye, nagyon szereti a sovány homok- és lösztalajokat, ahol én is fényképeztem egy éven át. Olvastam, hogy üdébb környezetben is él, ott magasabbra nő, vagy, ha nem bírja el a saját súlyát, akkor kúszik is.

puha golyaorr 02
Puha gólyaorr talajtakaró lombja

puha golyaorr 03
Puha gólyaorr lágy szőrös levélfonáka

puha golyaorr 04
Puha gólyaorr párosan nyíló virágai

puha golyaorr 05
Puha gólyaorr páros virágai a szőrös csészékkel

puha golyaorr 06
Puha gólyaorr mélyen kicsípett szirmai

puha golyaorr 07
Puha gólyaorr a ritkább fehér virágokkal

puha golyaorr 08
Puha gólyaorr összenőtt bibeszálai

puha golyaorr 09
Puha gólyaorr még zöld páros termései

puha golyaorr 10
Puha gólyaorr harántredős résztermései

puha golyaorr 11
Puha gólyaorr ívelt csőre a hajítás után

puha golyaorr 12
Puha gólyaorr őszre kopaszodó és pirosodó levele

Korábban írtunk róla:

Ha tetszett a cikk, kövesd a Hobbikertet a Facebookon is!

BEZÁR