5 ütős fűszerpárosítás a konyhában a jobb egészségért

5 ütős fűszerpárosítás a konyhában a jobb egészségért

A természet ajándéka az étkezőasztalra.

Vajon hányan vannak, akiknek eddig fogalmuk sem volt kedvenc fűszereik gyógyító erejéről? Ízleljük meg kedvelt növényi eredetű étkeinket (köztük a fokhagymát, a gyömbért, a kurkumát és a chilit) az alábbi párosításokban az egészségre gyakorolt hatásuk optimalizálása érdekében.

A különböző élelmiszerek párosításának célja nem csupán az ízfokozás: együttes felhasználásuk befolyásolhatja ételeink minőségét is, azt, hogy azok mennyire lesznek egészségesek a szervezet számára. Ugyanakkor arról sem árt tudnunk, hogy nem minden élelmiszer-párosítás előnyös; egyes összetevők csökkenthetik az adott étel tápértékét azáltal, hogy blokkolják bizonyos tápanyagok felszívódását. Ezért nem szerencsés például magas kalciumtartalmú élelmiszert vasban gazdag fehérjével egyszerre fogyasztanunk, mivel a kalcium gátolja a vas felszívódását. A helyes párosítás tehát döntő fontosságú, mivel a páros tagjai nem csupán egymás ízét, aromáját hozzák ki jobban, de kölcsönösen növelik egymás jótékony hatását is. Aki kíváncsi, mit jelent mindez a gyakorlatban, olvasson tovább!

1. Fokhagyma + vöröshagyma (lilahagyma)

A fokhagymát a szakácsok intenzív aromája és a benne lévő erős antibakteriális vegyületek miatt értékelik igen nagyra. Ez utóbbiak többek között
fokozzák a szervezet ellenálló képességét a karcinogén anyagokkal szemben. Hagymával párosítva a fokhagyma antioxidáns tulajdonságai jelentősen megnőnek. A méregtelenítő vegyületek skálája is bővül, amikor a fokhagymát és a hagymát párosítjuk; ennek a máj, a szív és a keringési rendszer látja hasznát. Próbáljuk ki pizzafeltétként vagy a zöldséges tésztánk tetejére hintve a karamellizált hagyma és fokhagyma kettősét; szendvicsbe téve is igen ízletes.

ot utos parositas 01

2. Gyömbér + chili

Az indiai konyha szerelmeseinek különösen a kedvére lesz ez az egzotikus párosítás. A gyömbér és a chili kettőse nem csupán az egészségünkre, de az ízlelőbimbóinkra is pozitívan hat. A bennük lévő hatóanyagok, a chili erősségét meghatározó kapszaicin és a gyömbér csípős ízét biztosító gingerol-6 a daganatok növekedéséért felelős ugyanazon sejtreceptorhoz kötődnek, és segíthetnek a rák megelőzésében. Továbbá a gyömbérben lévő vegyületek "semlegesítik" a chiliben lévő, potenciálisan káros vegyületeket.

ot utos parositas 02

3. Kurkuma + fekete bors

Egyes tanulmányok szerint a fekete bors jellegzetes ízét adó szerves vegyület, a piperin növeli a kurkuma fő hatóanyagának, a kurkuminnak a hatását azáltal, hogy a piperinnek köszönhetően a kurkumin hosszabb ideig megmarad a a szervezetünkben, ami sokkal jobb (körülbelül 1000%-kal nagyobb arányú!) felszívódást eredményez. A fekete borsot gyakran párosítják más adaptogén (a belső elválasztású mirigyek és az immunrendszer működését harmonizáló) élelmiszerekkel, elsősorban gyógynövényekkel is, hogy így növeljék hatékonyságukat. Szem előtt kell ugyanakkor tartani, hogy a grapefruithoz hasonlóan a fekete bors is gátolhatja egyes gyógyszerek felszívódását, ezért kerüljük a nagy mennyiségben történő fogyasztását és kérjük ki kezelőorvosunk tanácsát, ha vényköteles gyógyszereket szedünk.

ot utos parositas 08

ot utos parositas 10

4. Chili + avokádó

Mondjunk nemet a cukros energiaitalokra és válasszuk helyette a csípős chilit! A benne lévő gyógyító hatású vegyület, a kapszaicin pozitívan hat az energiaszintünkre, fizikai erőnlétünkre. A zsírban oldódó kapszaicin felelős a chili csípősségéért, továbbá ízületi fájdalom esetén jelentős gyulladásgátló hatást, valamint általános fájdalomcsillapító hatást fejt ki. Mivel a kapszaicin zsírban oldódó vegyület, olyan, magas zsírtartalmú élelmiszerekkel érdemes párosítanunk, mint például a kókusz vagy az avokádó, de a magas zsírtartalmú tejjel vagy kókusztejjel készített kávés chai latte is ide sorolható. A szárított chilit guacamole-hoz is hozzáadhatjuk, hogy egy igazán ínycsiklandó, tápanyagokban gazdag, pikáns mártogatóst kapjunk.

ot utos parositas 03

ot utos parositas 06

5. Zöld tea + citrom

A zöld tea jótékony hatását többek között egyik összetevőjének, az erős antioxidánsként működő katekinnek köszönheti. Kutatások kimutatták, hogy ez a fontos vegyület csökkentheti a szívroham, a sztrók és a daganatos megbetegedések kockázatát. Ugyanakkor a szervezetbe kerülve nem túlságosan stabil, mivel savas közegre van szüksége ahhoz, hogy kellően fel tudjon szívódni. Kiderült, hogy a citromban lévő aszkorbinsav (C-vitamin) akár megötszörözheti a katekin hasznosulását. Ebből adódik, hogy érdemes a zöld teánkba némi citromlevet facsarni, illetve a hűtött zöld teát kombinálhatjuk C-vitaminban gazdag gyümölcsökből (például narancsból vagy kiviből) készült gyümölcsturmixszal, smoothie-val is.

ot utos parositas 09